- Döntöttem mondta, a képembe fújva a füstött kimegyek a határra és újra összecsomózom a szétvágott szögesdrótokat. Könnyelműség volt azt a határt kinyitni. Nem megy. Még nem megy. Úgy látszik, aki rabságban született, az nem tud szabad lenni. Mégiscsak igaz, kell az a negyven év vándorlás jegyezte meg agyondohányzott hangján. Mintha már láttam volna ezt az embert valahol. Talán egy régi képen, amelyen egy nagy drótvágóval éppen a vasfüggönyt bontják le egy osztrák külsejű alkancellárral?
Ekkor befutott Mátyás, a Szűrös, akit tulajdonképpen vártam. Ő hozta mindig az árut.
- Szervusz Gyula köszönt oda asztaltársamnak, és kérés nélkül kezdte el mondani:
- Kevés lesz a szögesdrót, vissza kell állítani az aknazárat, csak úgy megy ez. Én már mondtam is a Viktornak, hogy én, amikor Moszkvában a követség kertjében imádkoztam, én, amikor a jóistennel társalogtam a kommunizmus bukásáról, már akkor ammondó voltam, hogy a legnagyobb bűn lenne a határok megnyitása. Még a végén mindenki elmegy, és a Viktorral ketten ultizni sem tudunk már. Pedig elfoghatná a durthmarsomat.
Az ulti és durthmars szóra a szomszédos asztalnál felkapta a fejét egy igen kövér, ember, aki még a sötétben is szétfolyni látszott.
Népfelkelés, népfelkelés, népfelkelés mormolta magában, majd népiesen kiköpött az asztal alé egy hegyeset, keresztet vetett, majd pici csókot lehelt a bal felső zsebében őrzött kifényesedett kecskeméti Lenin képre. Biztos, ami biztos.
- Még a végén elszöknek innen egy csomóan. És akkor ki megy közmunkában árkot tisztítani a felcsúti birtoka előtt? emelte fel e szertartás után a mutatóujját.
- Gyula, nagy könnyelműség volt az a határnyitás. Nem szabadság kell ide, meg összevisszaság. ide erős kéz kell. Határozott. Atyai. Ha meg is pofoz minket néha, azt is csak azért teszi mert a javunkat akarja.
Erre a végszóra, hogy a javunkat akarja többen is felröhögtek a közelben lebzselők közül. Persze mind közgépesek voltak, most is húztak maguk után spárgán egy nagy narancsszín pályázatot, amit az elébb nyertek a vursliban. Mert akár a céllövöldében próbálkoztak, akár a zsákbamacskában, mindig ők nyertek. Pedig a Simicska külsejű már a plafonra célzott inkább vagy a saját lábába, hogy ne legyen kínos, hogy mindig ő viszi el a fődíjat. De még így is ő vitte. Hát most mit tegyen? Már kedvenc játékához sem mert hozzányúlni. Pedig imádta a lökd meg a kecskét. A múltkor is éppen hogy csak meglökte, erre a kezébe ficcentett a hintáslegény egy 25 milliárdos vasúti felújítást és még kacsintott is hozzá, hogy ez a tiéd Lajoska, csak, hogy örülj.
Közben barátom a Szűrős, aki az árut szokta hozni, meg az a korpulens úr, az Imre, összevesztek, hogy melyikük a vallásosabb, az istenhívőbb, és melyikük szereti jobbana kedves vezetőt. A Gyula erre csak legyintett, hallotta ő egyszer már ezt a vitát, egy MSZMP Pb ülésen csak ott Lenin, Marx és a kedves jó Kádár elvtárs szerepelt.
Ekkor megcsendültek a fanfárok, mindenki felugrált a helyéről és vigyázzba vágta magát. A szűzlányok koszorút lengettek, az elsőszülöttek meg felajánlották a szűzlányok vérét, de zabot persze nem.
A termetes Imre, meg a Szűrös, aki az árut hozza, felugrottak egy asztal tetejére, hogy a romkocsmai félhomályban is ők tudjanak a kedves vezetőnek a legodaadóbban integetni
- Szervusz nép integetett vissza a kedves vezető, miközben egy félreeső asztalról fel tünés nélkül zsebre vágott két megyét, száz hold szántót és a Videoton teljes csatársorát.
Kezdet jó lenni a buli, de ekkor megjelent a jóképű Pintér tábornok és miután sem Szűrös, sem Pozsgay nem tudott írásos szülői igazolást felmutatni arról, hogy nem lógnak az iskolából, négy napra mindenkit letartóztatott. A kedves vezetőt a Tek mentette ki egy örmény gyorsnaszádon, amelynek az oldalán al,ig leheett elolvasni a feliratott: Made in China.
Mi Gyulával egy asztal alá bújva vészeltük át a botrányt.
- Olyan ez, mint egy rémálom- mondta búsan. De sebaj, rövidesen itt a hajnal. Addig is, tessék felébredni.
(Dési János)
