
|
 |
 |
|
 |
|
Legyen jókedv! - 2012.06.18
Derűs arcot nem igen látni a fővárosban. Mogorva, rossz kedvű emberek utaznak a metrón, vásárolnak a boltban, üldögélnek a parkban.
A boltok jó része bezárt vagy lepukkant, az utcán egyre több a hajléktalan, a turkálókba pedig már nemcsak a szegények, de a középosztály is gyakran betér. Még a drága kocsikban feszítők sem vidámak, hiszen ők is látják azt, amit mellett elsuhannak - egy lerongyolódó-lepusztuló ország képeit. Aki netán mégis derűs, arról percek alatt kiderül: külföldi, aki kifejezetten élvezi a retro feelinget - a romos házak, büdös kapualjak , az ihatatlan házipálinkák és tablettás borok világát. Nem jobb a helyzet vidéken - helyesbítek országszerte - sem. Káromkodnak az egykori, most lakótelepi munkások, alkoholgőzben
pácolódnak a munkanélküliek, öklöt ráznak és szitkozódnak a gazdák. Azt, hogy fizetésükből és vagy a segélyekből nem tudnak megélni már talán megszokták, de mindeddig volt miben hinni, volt miben bizakodni.
ajd jön a Fidesz, és véget vet ennek a szoci vircsaftnak és a szegénységnek - mondták jó ízűt komcsizva és helyenként zsidózva. Nos, amit akartak és vártak eljött, megvalósult. Két éve vége lett a szoci világnak és beköszöntött a jólét. Legalábbis a szavak szintjén növekedési pályára állt az ország és dübörög a gazdaság. Igaz, hogy a statisztikai adatok nem ezt mutatják, de a gazdasági miniszter és a kormányfő továbbra is ezt mondja. De ez a kincstári optimizmus - persze illethetnénk ezt más jelzőkkel is - csak a Kossuth tér legszűkebb környezetében, mondjuk a kormányzó frakció és a tér közelében leledző minisztériumok körében működik. Nekik ugyanis hogy úgy mondjam kötelező program a Matolcsy mesevilág elfogadása és a gazdasági miniszter lázálmos mondatainak mantrázása. Őket még most sem érdekli az, ami a falakon kívül történik: a minden eddiginél alacsonyabb beruházási kedv, a magas infláció, a munkanélküliség stagnálása és a nemzeti össztermék hanyatlása. Mindezek átmeneti jelenségek, a kolbászból font kerítésen innen levő elmúltnócéves világ maradványai, amit ha meghaladunk - és ez már itt lesz jövőre!- akkor eljön a tej-mézzel folyó Kánaán. Mindenkinek.
Én nagyon szeretnék hinni ebben, és ezért javaslom: legyünk jókedvűek! Kacagjunk jót a korrupció gyanús állami ügyleteken, derűsen mosolyogva konstatáljuk: megint egy közeli család kapta az állami földek bérleti jogát, csapkodjuk a térdünket a személyre szabott - és visszamenőleges hatályú törvényeken, és hahotázzunk a gazdasági miniszter legfrissebb interjúján. Tudom, hogy nem könnyű feladat ezt megvalósítani, de szerencsére a kormányerők és személyesen Matolcsy sokan segít ebben. Figyeljük tehát őt, amikor csak tehetjük! Húzzunk magunk elé egy üveg sört és igyuk a miniszter szavait! Egy pici óvatosság azonban itt sem árt: nem szabad egyszerre inni és figyelni! Az üveget ezért időnként emeljük el szánktól. Egy-egy matolcsyzmus ugyanis csuklást, félrenyelést is okozhat, tehát akár életveszélyes is lehet. A javasolt metódust tehát: hallgatni-inni-hallgatni - nevetni. A sorrend persze felcserélhető és tetszőleges számban ismételhető. Ki
tudja meddig....
|
|
Cikk küldése e-mailben » Nyomtatható cikk » |
| FÓRUM: A műsorokon kívül / Vitézkednek a vitézek |
|
Köszönet, hogy beírtad!
Felhívás a
fb-ról:
Kaszás Zoltán igazgató úr felmentése ellen
demonstrációt szervezünk. Tiltakozásunk helyszíne a XVI.
kerületi Polgármesteri Hivatal előtti parkoló; ideje: 2012.
június 25. 16 óra. Várunk mindenkit, aki nem ért egyet a
felmentéssel!
Jó lenne úgy is terjeszteni, hogy
akiknek nincs net-hozzáférése az is értesüljön a
tiltakozásról. | |
Privát levél
|
|
|
|
|
Vagyunk már néhány millióan is akár az országban, akik egyre határozottabban úgy érzik, a hagyományos értelemben nem lehet ugyanaz az ember, aki egyrészt megrendelést ad a Belügyminisztériumnak a szociális temetésekre fordított büdzsé megvágásához, másrészt a keresztény gyökerek fontosságáról nyilatkozik, mert a normális esetben egymástól nagyon távoli két külön személyiségre lehet csak jellemző, hogy közülük az egyik a végtisztességen spórol, ráadásul azzal a sanda feltételezéssel, hogy a szegények többsége szerinte csak azért kér segélyt a hozzátartozója eltemetéséhez, mert a megspórolt pénzt bizonyára jól elmúlatja »
|
|