Sikeres évet zárt a Hajdu Vostok - 2014.03.13
Sikeres évet zárt a HAJDU Zrt. moszkvai vállalata, a 2008-ban alapított Hajdu Vosztok.
Mint azt Novotni István, a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. vezérigazgatója bejelentette, az elmúlt öt esztendőben lényegesen bővült a partneri kör, s mára már közel 50 céget tudhat partnerének a moszkvai központú Hajdu Vostok. A vállalat tevékenysége már nem csak a Moszkva közeli területekre szorítkozik, Oroszországban más régiókban, – így Szentpéterváron és Krasznojarszkban is értékesítenek. A Hajdu termékek, többek között a Magyar Termék Nagydíjas puffertárolók még Vlagyivosztokba is eljutottak. 2013-ban az előző - 2012-es - évi eredményét megtöbbszörözte a cég, több mint 2200 készüléket adtak el. Az oroszországi cég beszámolójából kiderült: a hagyományos termékeken kívül, indirekt fűtésű, tárolós vízmelegítőt, puffertárolót, villanybojlert értékesítettek az elmúlt esztendőben. A moszkvai cég a várakozásoknál jobban teljesített, jelentősen túlteljesítette árbevételi tervét.
Novotni nem titkolta azt sem, hogy az utóbbi időben kialakult feszült politikai helyzet, a rubel árfolyamára negatív hatással bíró orosz – ukrán vita a Krím félsziget hovatartozásáról, befolyásolhatja az ottani értékesítést. Hozzátette, hogy az év első két hónapjában még nem érezték ennek hatását.
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Sugár Ágnes
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
„Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban” – adta ki a parancsot Orbán Viktor Tusnádfürdőn »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »