Debrecenben épít a Jánosik - 2012.04.17
Terv szerint haladnak Debrecenben a Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Háza kivitelezési munkái a Jánosik és Társai Kft. kivitelezésében.
A Jánosik és Társai Kft. nyolc versenytárs előtt nyerte meg nettó 1 millió 532 ezer euro értékben a létesítmény építését. A cég tulajdonosa Jánosik Lajos szerint rendkívül feszes menetrend szerint, szoros határidő alatt kell a Vörösmarty utcai munkát elvégezni. A munkaterületet ez év január 16-án vehették át, és az építkezéssel már kint vannak a földből. A bokrétaünnepséget ez év júniusára, a teljes átadást pedig az év végére tervezik.
A beruházáshoz a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Nagyvárad Város Önkormányzata a magyar – román határon átnyúló együttműködési program keretében nyert uniós támogatást. A létesítményben a vállalkozásokat támogató non-profit szervezetek mellett kap helyet a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara is. A mintegy 1900 négyzetméteres, négyszintes épület alá mélygarázst terveztek. A földszinten kapnak helyet az ügyfélszolgálati irodák, az első és második szinten az ügyviteli irodák, valamint a tárgyalók. A legfelső szinten pedig kisebb oktatótermek és egy nagy konferencia -rendezvényterem létesül.
Jánosik Lajos elmondta, hogy a beruházáson átlagosan 50 ember dolgozik egyszerre és mindenből a legkorszerűbbet építik be. A számítógépekhez, az integrált beléptető- és riasztó rendszerhez, a belső kommunikáció működtetéséhez 30 kilométernyi gyengeáramú kábel kerül a falakba. A meleg víz ellátásról napenergiát hasznosító rendszerrel gondoskodnak. Az épület hőszigetelésére 15 centis vastagságú szigetelőanyagot használnak. Nehezíti a kivitelezést, hogy rendkívül kicsi a felvonulási terület, így pontos logisztikai terv alapján szervezik az építési törmelékek és a beépítendő anyagok szállítását.
Az építkezés kezdése régészeti feltárás miatt egy hónapig húzódott. Megérte azonban a kényszerű várakozás, mert ezen a vidéken még soha nem talált, értékes késő bronzkori leletekre bukkantak, amelyeket majd a Déry múzeumban állítanak ki.
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Simor Dániel
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Csúnya dolgok történnek manapság a politikában, de nem volt ez máshogy régebben se, csak azokat már por lepte be az emlékezetünkben »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »