A 2012. január 23-án ajánlott könyvek - 2012.01.25
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg

Steve Crawshaw - John Jackson

Civil bátorság, HVG Kiadó

1. hang

border=0
border=0 border=0

A szerzők több mint nyolcvan történetet gyűjtöttek össze a világ minden tájáról, hogy felhívják a figyelmet: az emberek apró tettei kellő merészséggel és ötletességgel meglepő ellenerőt képesek generálni az erőszak, az önkényuralom és a törvénytelenségekkel szemben. Ez a könyv azokról szól, akikben volt elég civil kurázsi a döntő pillanatban, és nem maradtak csendben, akik apró tetteikkel, hihetetlen leleményességgel diktátorok uralmának megdöntését és igazságtalan törvények megváltoztatását segítették, akik képesek voltak emberként viselkedni az embertelen helyzetekben, hogy méltóságban és szabadon élhessenek embertársaikkal együtt. Sokan közülük vállalták a verést, a börtönt, vagy akár a halált, amikor felemelték a hangjukat, mégis azt mondják, csupán a legalapvetőbb emberi elvekért álltak ki, s csak azt tették, amit bárki más is megtett volna a helyükben. A Civil bátorság hiteles bizonyítéka és méltó kifejezése annak, hogy a lázadó szellem, a közös akarat és az összetartó erő képes legyőzni a legyőzhetetlent, és képes megváltoztatni a megváltoztathatatlant.

 

 

Turbucz Dávid

Horthy Miklós, Napvilág Kiadó

2. hang

border=0
border=0 border=0
A kötet célja kiegyensúlyozottan, tudományos alapossággal, de mégis közérthetően bemutatni Horthy Miklós életét. A munka elsősorban a történettudomány eddigi eredményeinek az összegzésére vállalkozik, de fontos célkitűzése az is, hogy a kormányzó életútjának kronologikus tárgyalása során Horthy ellentmondásos megítélésének okai, gyökerei és főbb jellemzői is megvilágításra kerüljenek. Ez adja a kötet újszerűségét is, útjára indítva egyúttal a Napvilág Kiadó új, a múlt feldolgozását célul kitűző ismeretterjesztő könyvsorozatát.

 

 

 

 

Juliette Benzoni

Gyilkosság a Versailles-ban - Mérgezések kora 1-2, Geopen Kiadó

3. hang

border=0
border=0 border=0
Benzoni kétkötetes történelmi regényében XIV. Lajos, a Napkirály korába kalauzolja el olvasóit. A történet főszereplője a szép, fiatal, hányatott sorsú lány, Charlotte, akit önző anyja kolostorba zárat, hogy ne zavarja őt külön útjaiban. A lány megszökik a kolostorból, és menekülése éjszakáján rettenetes rítus tanúja lesz egy elhagyott kápolnában. A szörnyű helyzetből egy idegen fiatalember menti meg. A lány halott apja nővérénél, Brecourt grófnénál lel menedékre...
Így kezdődnek Charlotte kalandjai abban a veszélyes korban, amikor Párizs rejtélyes mérgezések hírétől hangos. Az arisztokrácia némely tagjának üzelmei nem kímélik még a Napkirály palotáját sem, pedig a grófné éppen a királyi udvarban rejti el unokahúgát, akit az orléans-i hercegné pártfogására bíz. Charlotte előtt így megnyílik az egyetlen út az érvényesüléshez, de ezentúl nagyobb veszélyek leselkednek rá, mint valaha...
A Napkirály udvarának ármánykodással, árulással és intrikával teli életén keresztül az olvasó izgalmas történelmi korszakot ismerhet meg az írónő letehetetlen történelmi regényéből.

 

 

border=0
border=0 border=0
Miután Mária Terézia királyné gyanús körülmények között elhalálozik, az ifjú Charlotte-nak nyoma vész. Legutoljára akkor látták, amikor szemmel láthatóan zaklatott állapotban követte a királyt a dolgozószobájába, s azóta senki sem hallott felőle. Mindeközben az udvart lefoglalja a gyász és a temetés, így a többség meg is feledkezik róla.
Vannak azonban néhányan, akiket nem hagy nyugodni ez a különös helyzet: Montespan márkiné, Lajos egykori kegyencnője kedveli Charlotte-ot, és ezért úgy dönt, értesíti a rendőrség főparancsnokát. Ám amikor a fiatal nő váratlanul előkerül, csak árnyéka önmagának. Hogy mi történt vele távollétének hosszú hónapjai alatt? Erre próbál fényt deríteni a rendőrfőnökön kívül Charlotte kuzinja, az éles eszű Léonie kisasszony, valamint a fiatal rendőrtiszt, Alban Delalande, aki halálosan szerelmes belé…
A sorozat második s egyben befejező kötetében véget érnek Charlotte de Fontenac viszontagságai a Napkirály udvarában, ahol ármánykodás, rivalizálás, szerelem és gyűlölet uralkodik. Juliette Benzoni ismét remekel: a végsőkig képes feszültség alatt tartani olvasóit.

 

 

 Jay C. Levinson

A gerillamarketing, Haszon Kiadó

4. hang

border=0
border=0 border=0

A marketing nem a tépelődés, világa. A marketing a cselekvés világa. Es most kell cselekednie — ha Ön nem csupán néző, hanem valódi gerilla. A leghatékonyabb marketing - haladó és kezdő vállalkozóknak. Minden kontinensen meghódította az olvasókat a Gerilla marketing. Szerzője, Jay Conrad Levinson maga is sikerrel alkalmazta a hatékony módszereket. Könyvét eddig 41 nyelvre fordították le, és 14 millió példányt adtak el belőle világszerte. Vállalkozóknak, marketingeseknek egyaránt nélkülözhetetlen olvasmány: érthetően, szemléletesen mutatja be a valódi üzleti sikerhez vezető utat.

 

 

 

 

B. Gallagher - O.R. Wilson - J. C. Levinson

Gerilla üzletkötés, Haszon Kiadó

border=0
border=0 border=0
Lendületes, cselekvésközpontú könyv az üzletkötésről. Tele van gyakorlati ötletekkel, tanácsokkal, melyek alkalmazásával rövid időn belül bárki képes jelentősen növelni megkötött üzleteinek számát és jövedelmét.

 

 

 

 

 

 

 

Karin Ruck

Az önmenedzselés edzésterve, Haszon Kiadó

border=0
border=0 border=0
Mi a siker receptje, hogy megőrizzük nőiességünket, építsük karrierünket és a magánéletünk is harmonikus legyen?

A válasz a fenti kérdésre nem egyszerű, hiszen az ember nem születik sikeresnek, és ha egyszer sikeres lesz, nem törvényszerű, hogy élete végéig az is marad.

A sikerhez vezető út első lépése, hogy képesek vagyunk megfogalmazni céljainkat: mit szeretnénk elérni és mire van szükségünk. Ehhez elengedhetetlen a tudatosság. Nőként az élet több területén is arra vágyunk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot: jó anyák, feleségek legyünk, sikeresek a munkában, és persze érezzük jól magunkat mindhárom szerepkörben.

Akik kézbe veszik Karin Ruck könyvét, vélhetőleg azért teszik, mert foglalkoztatja őket a siker és a boldogság gondolata. Az önmenedzselés edzésterve című könyv ezen a fejlődési folyamaton kalauzolja végig az olvasót, abban nyújt segítséget, hogy könnyebben és gyorsabban végigjárjuk a sikerhez vezető utat.

 

Rigó Béla

Nálatok laknak-e állatok? Ulpius-ház

5. hang

border=0
border=0 border=0
Slágerverseit gyűjtötte össze Rigó Béla. Negyedszázada énekli a Kaláka a címadót, a kötetzáró Szerelmes giliszta pedig már négy évtizede van műsoron.

A könyv kétharmada új anyag. A Szójátszótéren nyelvi mutatványosok, szóakrobaták szórakoztatják a közönséget. És nemcsak állatoknak lesz emberarcuk, hanem élettelen tárgyaknak is.

Két családdal is megismerkedünk. Egy kisfiú panaszkodik képeslapjain a nagyinak, és egy kislány mesél a nagyapjáról, aki koszorús költő.

 

 

 

Békés Márta

Iskolabolygó, Ulpius-ház

border=0
border=0 border=0

Mit szólnál, ha csak úgy hirtelen vagy húsz-harminc testvéred lenne? Jó szüleid rögtön tönkremennének. Pedig Veled is valami hasonló történt, amikor először betuszkoltak az osztályterembe. Mert osztálytársaiddal egy családba tartoztok, akár tetszik, akár nem. Ez az Iskolabolygó első törvénye. Békés Márta az iskolások költője.(Ebben ő a legjobb.) Az iskolás is gyerek, de életének legfontosabb helye az iskola. Persze nem a tanórák számítanak, hanem a tízpercek, amikor zajlik a közösségi élet, és jó meg rossz pontokat lehet szerezni a többi gyerektől. A jó pontokat sajnos többnyire nem jóságért vagy tudásért osztják. Inkább a szépeket, az erőseket és a gazdagokat díjazzák. Rossz pontokat a gyengék,a csúnyák, egyszóval a lúzerek kapnak. Hogy ez igazságtalan? Az élet is az. És mi nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.

 

 

 

 

Az oldalt szerkesztette: Zagyvai Gábor

 

 


 


Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bíró Bori
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »