Újraszámlálást és a választási csalások kivizsgálását követeli az ellenzék - 2018.04.10
Hallgassa meg
A választási csalások gyanújával kapcsolatos összes bejelentést és észrevételt vizsgálja ki a Nemzeti Választási Iroda, adjanak magyarázat a választási szoftver furcsaságaira, biztosítsanak betekintést a választás napján keletkezett dokumentumokba, és számlálják újra a szavazatokat. Ezeket követeli az LMP, a DK, a Jobbik, a Liberálisok és az MSZP is.
A szocialisták közleményük szerint a választások tisztaságával kapcsolatban felmerült kételyek miatt kedden már hivatalosan is megkeresték a Nemzeti Választási Iroda vezetőit, arra kérve őket, hogy a párt szakértőinek biztosítsanak betekintést a választás napján keletkezett dokumentumokba, adjanak részletes tájékoztatás a vasárnap meghozott döntésekről, a választási bizottság pedig az összes szavazóköri jegyzőkönyv szkennelt dokumentumait küldje meg az MSZP-nek.

Semmi sem kötelezi ugyan a választási irodát arra, hogy kiadja a kért információkat, de a testületnek minél előbb tisztáznia kell magát a gyanúk alól, ellenkező esetben saját tekintélyük mellet az új kormány legitimitása is megkérdőjeleződik - tette hozzá a Klubrádiónak a párt sajtófőnöke, Budai Bernadett.

A Demokratikus Koalíció elképzelhetőnek tartja, hogy vasárnap "előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú" csalás történt, ezért nem fogadja el a választás végeredményét – ezt mondta mai sajtótájékoztatóján a pártelnök. Gyurcsány Ferenc bejelentette, az összes kézzel írt választókerületi jegyzőkönyvet kikérik, hogy azokat összevethessék az interneten közzétett hivatalos választási adatokkal. Emellett újraszámlálást követelt minden olyan választókerületben, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. 

Az LMP lemondott társelnöke a Facebook-on írt arról, hogy tapasztalatai szerint „a Fidesz már reggel kilenckor egészen pontosan láthatta a valódi eredményt, és ezért a program délelőtti lecserélése, valamint az este rekord lassan érkező adatok különösen aggályosak.”

Hadházy Ákos hozzátette, nem nagyon találkozott olyan emberrel az utcán, aki ne elcsalt választásokról beszélt volna, ezzel kapcsolatban viszont óvatosan kell fogalmazni, de az látszik, hogy nehezen lesz elkerülhető a szavazatok teljes újraszámolása.

Az LMP jelenlegi két vezetője kedden közös sajtótájékoztatót tartott, itt Szél Bernadett azt mondta, mindenkit arra kér, hogy minden gyanús esetet jelezzen, ők pedig arra készülnek, a rendelkezésükre bocsátott adatokat szakértőkkel elemzik. Hozzátette, az olyan körzetekben, ahol nem volt ellenzéki delegált, ők is újraszámolást akarnak, független megfigyelő jelenlétében.

A voksolási folyamat során több tisztázatlan eset történt: kérdéses módon hullámzó részvételi arányt mutatott a választási honlap, az átjelentkezőknek visszás körülmények között kellett szavazniuk, és feltételezhető az ellenzéki szavazatok "kreatív könyvelése" is – fogalmazott a Jobbik, amely közleményében azt írta, ezek alapján elvárható, hogy a Nemzeti Választási Iroda rövid időn belül vizsgálja ki a panaszokat és adjon megnyugtató válaszokat. Hozzátették: már készítik elő az újraszámlálást elérő jogi beadványokat.

Magyarázatokat vár a Magyar Liberális Párt is, amely emlékeztet: egyre több hírt hallani arról, hogy nemcsak a Nemzeti Választási Bizottság informatikai rendszerében akadtak furcsa és elfogadható magyarázat nélküli hibák, de országszerte, a szavazatszámlások körül is rendszerszintű problémák voltak.

A kispárt szeretné tudni, hogyan történhetett meg, hogy a részvétel adatai az utolsó félórára visszaestek és miként lehetséges, hogy egyes szavazókörökben csak elrontott ellenzéki szavazatokat találtak? Hozzáteszik, tisztességtelen választáson elért eredményre nem épülhet tisztességes kormányzás sem.

(Klubrádió/444.hu)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Szénási Sándor
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »