Nem engedték nyerni Le Pent - 2015.12.14
Hallgassa meg
A 13-ból egy régióban sem sikerült győznie a Marine Le Pen vezette Nemzeti Frontnak a franciaországi regionális választások vasárnap tartott második fordulójában – az előzetes felmérések szerint. A vereség ellenére a Nemzeti Front újabb szavazati rekordot ért el és megvalósították politikai céljaikat - nyilatkozta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorának nyilatkozó franciaország szakértő szerint. Soós Eszter Petronella úgy látja a második forduló eredménye nem megnyugtató sem a baloldal sem Nicolas Sárközy pártja számára. A politológus szerint Marine Le Pen pártja már olyan társadalmi rétegeket is el tud érni, akik megszólítását korábban lehetetlennek gondolták a szakértők.

A Nicolas Sarkozy volt államfő által vezetett Köztársaságiak 5-9 régióban, a kormányzó szocialisták pedig 3-6 régióban végezhettek az élen. E két párt mögött a Nemzeti Front a harmadik helyre szorult vissza.

A múlt vasárnapi első fordulóban aratott történelmi sikere után Marine Le Pennek nem sikerült győznie saját legerősebb körzetében sem.

A pártelnök unokahúga, a Marion Maréchal-Le Pen által vezetett lista a déli Provence-Alpes-Cote d'Azurön 45,5 százalékos eredménnyel alulmaradt a konzervatív ellenzék által indított Christian Estrosi nizzai polgármesterrel szemben, aki a felmérések szerint a voksoknak mintegy 54,5 százalékát szerezte meg.

Mindkét térségben jóval többen szavaztak, mint a múlt vasárnapi, első választási fordulóban, az exit-poll jelentések mintegy 61 százalékos részvételről számolnak be.

A Nemzeti Front múlt vasárnapi előretörését követően a kormányzó szocialisták bejelentették, hogy visszavonják jelöltjeiket azokban a régiókban, ahol Nicolas Sarkozy pártja a második helyen végzett a Nemzeti Front mögött, megakadályozandó a Nemzeti Front győzelmét a második fordulóban. Egyben arra szólította fel híveit, hogy szavazzanak a Köztársaságiak jelöltjeire.

A kelet-franciaországi térségben, ahol a szocialisták jelöltje nem lépett vissza, Philippe Ricert, Sarkozy pártjának jelöltje a voksok mintegy 48,4 százalékával végzett az első helyen, míg Marine Le Pen jobbkeze, Florian Philippot a szavazatok 36,4 százalékát szerezte meg.

Manuel Valls francia miniszterelnök kijelentette, hogy bár a Nemzeti Frontnak nem sikerült egyetlen régióban sem győzni, a szélsőjobboldal veszélye messze nem múlt el Franciaországban. Úgy fogalmazott, hogy nincs ok megkönnyebbülésre, örömmámorra, a bevándorlásellenes Nemzeti Front magas eredményei arra kényszerítik a kormányt, hogy figyeljen oda.

Nicolas Sarkozy arra figyelmeztetett, hogy a Nemzeti Front mostani veresége nem feledtetheti az első forduló keserű tapasztalatát. A volt államfő egységre szólította fel a jobboldalt, valamint arra, hogy továbbra is "utasítsanak el minden kompromisszumot szélsőséges pártokkal". A vereség dacára Marine Le Pen harciasan nyilatkozott, és azt hangsúlyozta, hogy a 2010-es regionális választásokhoz képest a párt megháromszorozta tanácstagjainak számát."
(MTI/Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bolgár György
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »