Anticionista gyűlést szervez ifjabb Hegedűs - 2013.04.10
Hallgassa meg
„Antibolsevista és anticionista népgyűlést” szervez ifjabb Hegedűs Loránt május 4-re - írja a Népszabadság. Ezen a napon kezdődik a Zsidó Világkongresszus közgyűlése is Budapesten, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke a Klubrádiónak azt mondta, egy ilyen tüntetés csak az ország rossz hírét kelti, és Magyarországnak is elég rossz a megítélése külföldön.
Felhívását, amelyben tudatja, hogy „antibolsevista és anticionista népgyűlésre hívom minden keresztény magyar testvéremet”, az egyik külföldről működtetett, náci-nyilas szellemiségű portál tette közzé.
A demonstráció a Szabadság téri Hazatérés Templománál lesz. Ifjabb Hegedűs azt követeli a világkongresszustól, hogy „ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni judeobolsevik keresztyén- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit”.

A református lelkész egyebek mellett felszólítja a zsidóság képviselőit, hogy „mindennemű közösséget szakítsanak meg” az általa faji megkülönböztetéssel és népirtással vádolt „cionista állam hivatalos képviselőivel”.

Ifjabb Hegedűs Loránt szélsőjobboldali református lelkész korábban a MIÉP parlamenti képviselője volt, majd jobbikos rendezvényeken tűnt fel.
(Népszabadság/Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: A műsorokon kívül / Anticionista Református lelkész? Hm...
Liza2001 | 2013-04-10 13:45 | Válasz erre
Szomorú, ha olyan ember is "református lelkész"-nek gondolja, vagy csak hirdeti magát, aki egész egyszerűen nem tartja magát a hit tanításához!

Az ilyen, [b]nem lelkész,[/b] hanem csak egy feltünési viszketegségben, uszítási, gyűlölködési mániában leledző közveszélyes antidemokrata!
Válasz Péterbácsi üzenetére | Privát levél
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bolgár György
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A városi szlengben a pénz egyik neve : dohány »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »