|
Árnyékkormány felállítását tervezi az MSZP - 2012.06.11
Egy, a Népszabadság birtokába került dokumentum a szocialisták stratégiáját határozza meg a 2014-es kampányidőszakig. Ebben fő ellenfélként a Fideszt nevezik meg, aminek legyőzésében szerintük segíthet az is, ha már bukott pártként beszélnek róla. Az anyag szerint Gyurcsány Ferenc személye gátja a szélesebb együttműködésnek, de a volt kormányfő új pártjának támogatói adott esetben beállhatnak a szocialisták mögé.
A DK mellett a LMP-s szavazók fele és a Jobbik támogatóinak egy része is megnyerhető még - így kalkulálnak legalábbis a legnagyobb ellenzéki erőnél. A Klubrádió által megkérdezett politológus szakértő szerint az MSZP az ellenzék vezető ereje akar lenni. László Róbert a Political Capital munkatársa szerint a populista szólamokkal szerzett szavazatszerzés azonban már rövid- és középtávon is visszaüthet. (Népszabadság-Klubrádió)
|