Vízimajmok leszármazottait gyanítják a Balatonban, is
16/02/2019 07:00
| Szerző: Klubrádió
Majdnem fóka lett az ember, vagy delfin – többen is ezt állítják. Elmerülés az emberi evolúció ritkán emlegetett magyarázatában, a vízimajom-elméletben. A Tűréshatárban Csányi Vilmos biológus magyarázta el, mit érdemes végiggondolni a különleges elképzelés kapcsán, és mi az, ami tényleg nevetséges a teóriában, illetve annak továbbfűzésében.
A fajunk főemlősökétől eltérő egyes jellegzetességeit magyarázni próbáló teóriára semmilyen régészeti bizonyíték sincs, és szembe megy a jelenleg elfogadott elmélettel, amely szerint az emberi evolúció kizárólag a szárazföldön zajlott.
Csak fantázia
Az embernek valóban több olyan tulajdonsága is van, a többi főemlőstől eltérően, ami alapján – ha az égvilágon semmi mást nem veszünk figyelembe – inkább hihetnénk a delfin, mint a csimpánz rokonának. Nem is a viszonylag csupasz test a legérdekesebb ezek közül, talán inkább az állandó, bőr alatti, vastagnak mondható összefüggő zsírréteg, a lélegzetvétel szabályozásának, illetve víz alatti visszatartásának képessége, illetve az emberi újszülöttek merülési reflexe, ami más főemlősökre nem jellemző. A vízimajom elmélet hívei szerint esetleg az embernek a vízhez való általános vonzódása is az érvek közé sorolható – nem csak a ma élő homo sapiensekről, és nem csak a strandokról van szó.
A tengerbiológus t Alister Hardy teóriája szerint 2-2,5 millió évvel ezelőtt emberősök egy kisebb csoportja véletlenek folytán egy tengeri szigetre jutott, ahol a korábbiakhoz képest teljesen más életfeltételekhez kellett alkalmazkodnia, ami hosszú idő után az említett tulajdonságok kialakulásához vezetett.
Életképes elképzelés
Csányi Vilmos szerint lehet, hogy nem érvényes, ám életképes az elmélet, amely kapcsán megemlítette, hogy még 1923-ban Pápua Új-Guinea környékén angol antropológusok olyan törzset fedeztek fel, amely lagúnákba épített házakban élt, és jelentősen eltért a testfelépítésük a szomszédos, szárazföldön élő emberekétől. Lapos volt a talpuk, hatalmas a deltájuk és másokéhoz képest dupla akkora a tüdőtérfogatuk. Sőt, többüknél állítólag úszóhártya kezdemény is megjelent az ujjak között.
Ennek a népnek a tagjai sok-sok generáción át szinte csak a tengeren éltek, rengeteget tartózkodtak a vízben, amelybe alámerülve fogták a táplálékul szolgáló halakat, a partra pedig csak nagy ritkán mentek ki árut cserélni. Tanulmányozásuknak a második világháború vetetett véget, amely a törzs pusztulását is okozta – tette hozzá Csányi Vilmos. (Más, tengeren élő népek különleges tulajdonságairól a közelmúltban a magyar sajtóban is lehetett olvasni, például itt és itt.)
Ezt azért már ne!
Az elmélet alkotója a tengerbiológus, Alister Hardy, fő népszerűsítője azonban Elaine Morgan, walesi televíziós forgatókönyvíró volt, aki arra is vállalkozott, hogy továbbgondolja a vízimajom-konferenciákon és TED-előadásokon is tárgyalt elméletet. Hardy eleve bizonyítatlan elméleti fejtegetéseire alapozva azt állította, hogy először a nő vált állatból emberré, és csak másodikként a férfi. Vagyis egy vízparton élő nősténymajom lépte át legelőször az emberré válás küszöbét, és az ő fiai már hordozták az ő génjét is.
Csányi Vilmos szerint az aztán már tényleg az a része a vízimajom elméletnek, amely kifejezetten nevetséges. Olyan ugyanis nincs, hogy egy fajnak az egyik neme előreszalad az evolúcióban – ezt még egy nyolcadikos, biológiát tanuló gyereknek is tudnia kellene – tette hozzá.
