„Klubrádió
Belső közlés

Varga Vera: Történet és háttér

10/05/2020 16:11

| Szerző: Pályi Márk / Klubrádió

A költészet napjától kezdve a karanténidőszak végéig a Klubrádió honlapján minden nap közzéteszünk egy verses vagy prózai felolvasást Belső közlés című irodalmi műsorunk felvételei közül, hogy az otthon maradást ezzel is tartalmasabbá, könnyebben elviselhetővé tegyük. Ma Varga Vera naplóinak néhány részletét hallgathatják meg Téby Zita színművésznő előadásában.

2020. május 10. Belső Közlés (2020.05.10. Varga Vera)
22:56
00:00
Kevés olyan életmű volt a világon, amelynek szinte még az első darabjai sem születtek meg, mégis kirajzolódik belőlük vélhető nagyszabásúsága: az 1949-es születésű és 1979-ben autóbalesetben elhunyt Varga Vera épp csak tapogatózott még a számára megfelelő műfajok – az írás és a film – felé, naplói ugyanakkor felfokozott érzékelésről és azok roppant összetett megfogalmazási készségéről tanúskodnak. A ’70-es évek Kádár-rendszerének együgyű hétköznapjai között is Nietzschéhez méltó felismerésekre jutott, amire saját életének megoldatlanságai hajtották – ahogy maga fogalmazott, a dolgoknak mindig a fonákját vette észre. Írásait halála után a József Attila Kör adta ki vékony kötetben. Ebből olvasta föl a legerősebb részeket Téby Zita, a Mohácsi János osztályában végzett, majd Bodó Viktor társulatában játszó, az utóbbi években pedig Londonban élő színésznő.

Varga Vera az utókor szemében nem vált ismertté, de kortársai sosem felejtették el. A Belső közlés róla szóló adásában rá emlékező hajdani férje, az azóta sajnos  szintén elhunyt Berkovits György több regényt is írt Varga Vera alakja köré, az őt legélénkebben foglalkoztató problematikákról pedig itt olvashatnak részletesebben is. 

A naplórészleteket a fenti lejátszás gombra kattintva lehet meghallgatni. Az itt elhangzó naplórészletek írott változata ide kattintva olvasható el.