„Klubrádió
Reggeli gyors

Vádat emelnek Simonka György ellen?

7/08/2019 13:05

| Szerző: Klubrádió

Véget érhetett a nyomozás a fideszes képviselő költségvetési csalási ügyében. Erre lehet következtetni az ügyészség leveléből.

2019. augusztus 07. Reggeli gyors - részlet 19.08.07. Bod Tamás
06:54
00:00

A rendszerváltás óta nem merült fel ilyen súlyos vád országgyűlési képviselő ellen. Simonka György fideszes politikust - ha igaz - bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, okirat-hamisítással vádolják harminchat társával együtt. A társak kiléte nem publikus, bár az üggyel foglalkozó újságíró szerint nem valószínű, hogy ne lenne köztük közszereplő.

Bod Tamás, a Magyar Narancs munkatársa a Reggeli gyorsban elmondta, elég furcsa, hogy bár a parlament felfüggesztette Simonka mentelmi jogát, házkutatást is tartottak nála, és súlyos gyanúról van szó, semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el ellene. A Központi Nyomozó Főügyészség eddig nem sok választ adott a portál kérdésire, most azonban az írták: az iratmegismerés jogát már biztosították az arra jogosultaknak. Ez a nyomozási protokoll szerint azt jelentheti, hogy a vádirat majdnem kész, vagy már el is készült.

Az ismertté vált adatok szerint uniós támogatásokkal kapcsolatos csalásról van szó, mintegy 1,4 milliárd forintról, amelyet termelési és értékesítési szövetkezetektől „nyúltak le”. Simonka Györgyöt Békés megyében úgy ismerik, mint sikeres nagyvállalkozót, a térség jótevőjének is tartják. Kitüntetést kapott, Orbán Viktor a rezidenciáján fogadta.

Bod Tamás úgy véli, bárhogyan is áll a nyomozás, az ügyészség feltehetően nem csak szakmai, hanem politikai szempontokat is figyelembe vesz, tehát az önkormányzati választásokig már nem emel vádat.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor.

Reggeli gyors
2019.08.07. 06:00
Műsorvezető Rózsa Péter