„Klubrádió
Az igazság pillanata

Új műsor Bolgár Györggyel

5/03/2019 13:01

A közbeszédben folyamatosan, és egyre inkább ömlő hazugságokra reagál a tavasz folyamán a műsor. Csúsztatások, félrevezetések helyett tények. Kezdés március 8-án, pénteken a fél egyes hírek után!

Bolgár György
 

Az igazság pillanata – Valótlanságokkal szemben a tények.

Ez a címe Bolgár György új tavaszi műsorának, amely március második hetétől május végéig hetenként egyszer jelentkezik minden pénteken, a 12.30-as hírek után mintegy 25 percben.

A sorozat a ránk zúduló egyre gyakoribb és egyre durvább hazugságokra kíván választ adni. 

Ebben az értelemben hasonlít a szerző több mint kilenc éven át a 168 óra című hetilapban közölt sorozatára (Hogy mi van?), illetve a Népszava szombati számában jelenleg is olvasható Hazugságvizsgálóra.

A lényeg mindegyik esetben az, hogy a hazugságokkal, csúsztatásokkal, félrevezetésekkel traktált közvéleményt megismertessük a tényekkel.

Az igazság pillanata
Első adás: 2019. március 8., péntek 12.30h
szerkesztő-műsorvezető: Bolgár György
a szerkesztő munkatársa: Kovács M. Veronika