„Klubrádió
Reggeli gyors

TGM: Gyurcsányék Orbánnal voltak

8/11/2019 12:55

| Szerző: Klubrádió

Nagyon fontos nemzetközi fórumon támogatta a DK az Orbán Viktor vitte menekültellenes vonalat, ami nem is csoda, hiszen Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke már korábban kifejezte egyetértését a magyar „fajvédő” határkerítéssel szemben – mondta Tamás Gáspár Miklós egy menekültügyi reformról szóló európai parlamenti szavazásról. A DK szerint ők a menekült kvóta ellen szavaztak, a fuldoklók kimentését mindennél fontosabbnak tartják.

A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselői a fideszes politikusokkal együtt leszavaztak egy menekültügyi reformról szóló határozati javaslatot, amely arra is felszólította volna az uniós tagállamokat, hogy erősítsék a mentési műveleteket a Földközi-tengeren, miután csak idén már ezer menekülő fulladt vízbe – erre Tamás Gáspár Miklós hívta fel a figyelmet a Reggeli Gyorsban.

A javaslat, amelyről még október 24-én szavaztak, két voks híján bukott el az Európai Parlamentben. A DK-nak négy képviselője van az EP-ben, és egyikük sem támogatta a határozatot, vagyis kiszavazott az európai szocialista frakcióból, egy oldalra kerülve a Fidesszel és a szélsőjobbal is – tette hozzá Tamás Gáspár Miklós. Az EP baloldali frakciójából csak a magyar DK képviselői szavaztak nemmel, az MSZP-s Ujhelyi István tartózkodott.

 
Tamás Gáspár Miklós Fotó: Klubrádió
 

A publicista úgy véli, a DK-s EP-képviselők szavazata egyáltalán nem meglepő, hiszen szerinte Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban már kifejezte egyetértését a magyar „fajvédő” határkerítéssel szemben is. Mindez pedig azt mutatja, hogy ebben a kérdésben nemzeti egyetértés alakul ki a magyar politikai vezető körökben, és még olyan párt is, amely nagy emocionális ellentétben áll a miniszterelnökkel, nagyon fontos nemzetközi fórumokon Orbán Viktor politikáját támogatja – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc idén augusztus végén Facebookon írta le véleményét a védműről. „A franc se akarja lebontani a kerítést. Ha már sok pénzt ellopva odaraktátok, hát maradjon. ...”

2019. november 08. Reggeli gyors-részlet/Interjú Tamás Gáspár Miklóssal/DK-ról (19.11.08.)
01:38
00:00

Az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága (LIBE ) a dokumentumban arra kérte volna fel az Európai Bizottságot, hogy tegyen új javaslatot az európai menekültügyi rendszer reformjára, illetve felszólította a tagállamokat, hogy fokozzák a kutatási és mentési műveleteiket az ehhez szükséges személyzet és eszközök biztosításával együtt, mivel nemzetközi jogi kötelezettség a fuldoklókat kimenteni a tengerből.

Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője a DK-s EP-képviselők szavazatát azzal indokolta, hogy a beterjesztett dokumentumban a menedékkérők kötelező áttelepítéséről is szó volt, a párt pedig sokszor elmondta, hogy nem támogatja a migrációs kvótát. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslat az EP többségének ellenkezése miatt nem ment át, a DK-s képviselők pedig ezzel a többséggel együtt szavaztak. Viszont a tengeri mentés kiszélesítését, megerősítését a DK mindennél fontosabbnak tartja, és ezt mindig is támogatták, hiszen az emberi életeket meg kell menteni.

2019. november 08. A lényeg-részlet/Interjú Barkóczi Balázzsal (19.11.08.)
00:30
00:00

Reggeli gyors/Interjú Tamás Gáspár Miklóssal
2019. november 08., péntek 07.20

 

 

A lényeg/Interjú Barkóczi Balázzsal
2019. november 08., péntek 10.00