„Klubrádió
Reggeli gyors

Szex, secco, esszék

8/05/2019 17:31

| Szerző: Klubrádió

A nyolcvanéves Kőszeg Ferenc, a Beszélő egykori főszerkesztője, jogvédő, ellenzéki aktivista és volt országgyűlési képviselő kötet helyett egy honlapra helyezte el az elmúlt húsz évben született írásai túlnyomó részét. Erről és a Ferenciek terén lévő lakásában található, szerda délutánonként ingyenesen megtekinthető legendás falfestményről beszélgetett vele Pályi Márk a Reggeli gyorsban.

2019. május 08. Reggeli gyors-részlet/Interjú Kőszeg Ferenccel
07:54
00:00
Kőszeg Ferenc lakása olyan legendás, hogy kis túlzással akár múzeumnak is nevezhető. Kőszeg születése óta – az 1944-es évet leszámítva – a Ferenciek terére néző tágas nagypolgári lakásban lakik, amely megúszta az államosítást, ő pedig a hatvanas évek közepén, édesanyja kivándorlását követően gyakorlatilag meg is örökölte a lakást. A hetvenes évek elején bérelte ki az egymaga számára túlméretes lakás kis dolgozószobáját Bence György és Kenedi János, a demokratikus ellenzék előzményét jelentő szellemi közeg és baráti kör két középponti személyisége, Kőszeg is így került kapcsolatba a társasággal – és rövid időre a marxizmussal.

Ennek a viszonynak állít emléket a szoba falát beborító secco, amelyet 1970–71-ben Kemény György grafikusművész készített, képzőművész hallgatók pedig tanáraik vezetésével a tavalyi évben restaurálták. A falképen Bence és Kenedi mellett Marx, Trockij, Lukács György, Angela Davis, Szolzsenyicin és Buster Keaton arcképe is látható, valamint a marxizmus reneszánsza mellett az akkor dívó szexuális forradalomra utaló aktképek és feliratok olvashatóak az egyik legjelentősebb, mégis rejtett pesti neoavantgárd alkotáson. Ez a valóban muzeális értékű mű szerdánként 14 és 18 óra között szabadon látogatható a Ferenciek tere 11. második emeletén.

Kőszeg Ferencnek ugyanakkor nem csupán a szobája múzeum, hanem a honlapja is, amelyet nemrégiben, nyolcvanadik születésnapjához közeledve készített el, és amelyen az elmúlt húsz évben született szövegeinek túlnyomó hányada megtalálható: azok az írások, amelyek az utóbbi két évtized során megjelent három tárcakötetében nem szerepelnek. Az anyagok ciklusokra osztva kerültek föl a koszegferenc.hu oldalra. Olvashatóak itt politikai esszék és helyzetelemzések, a rendőrséggel, rendőrségi túlkapásokkal és a menekültek helyzetével foglalkozó cikkek, irodalomtörténeti tanulmányok, emlékezések Petri Györgyre vagy Domokos Mátyásra, valamint szépirodalmi igénnyel keletkezett személyes emlékiratok is.

 
Secco-részlet Kőszeg Ferenc lakásából Forrás: ludwigmuseum.hu
 


Különleges helyet foglal el a honlapon egy kizárólag tizennyolc éven felüliek számára ajánlott olvasmányokat tartalmazó ciklus. Az ide tartozó szövegek elbeszélője nyíltan bemutatja, hogyan vettek részt csoportos szexuális aktusokban a demokratikus ellenzék egyes meghatározó szereplői, a szerző mellett például a szintén legendás Krassó György is. A ma már többségében nem élő szereplők álneveken szerepelnek, amelyek mögött ugyanakkor könnyen beazonosíthatóak a valódi résztvevők. Az emlékezés sértheti egyesek ízlését vagy érzékenységét, olyannyira, hogy egyes lapok és kiadók nem is voltak hajlandóak közölni azt. Holott ennek az életmódnak a bemutatása kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy valóban megértsük a demokratikus ellenzék, illetve az egész akkori korszak miliőjét.

Kőszeg, aki talán a mai korunk legjobb tollú politikai emlékiratírójának számít, április végén töltötte be nyolcvanadik életévét. A régi idők emlékére hatalmas házibulit rendezett; harminc évvel korábban, az ötvenedik születésnapi bulin többek között Orbán Viktor is jelen volt. Arra a kérdésre, hogy a mostani eseményből mit emelne ki az emlékiratában, azt tartotta leginkább tanulságosnak, hogy rendkívül vegyes, 20 és 85 év közötti korosztály volt jelen, és egyáltalán nem bizonyult igaznak, hogy a különböző nemzedékek ne tudnánk egymással szót érteni.

Ha kíváncsi, pontosan hogy készült a falkép, és még több részletet tudna meg Kőszeg történeteiből, kattintsa fönt az adáslejátszó gombot!

Kőszeg Ferenc 2014-ben a Belső közlés című műsorunknak is vendége volt, akkori adásunkat itt hallgathatja meg!

A jogvédő, aktivista, volt képviselő Kipörögnek a napvilágra című, gyermekei és a demokratikus ellenzék politikai mozgalmának viszonyáról szóló emlékezését Galkó Balázs olvasta föl a Belső közlés egy másik, tavalyi adásában. Ide kattintva meghallgathatja az első részt, ide kattintva pedig a másodikat!

Reggeli gyors/Interjú Köszeg Ferenccel
2019. május 8., szerda 08.00
riporter: Pályi Márk