Szadista gyilkosok, a fehérterror jelképe – száz éve ölték meg Somogyi Béláékat

Csunderlik Péter történészt, a Népszavában megjelent cikk szerzőjét kérdeztük a Somogyi-Bacsó-gyilkosságról, amely meglehetősen rejtélyes, nem véletlenül került be A század nevezetes bűnügyei című összefoglaló munkába is, amellett, hogy a fehérterror „emblémája” lett. 1920. február 17 -én este végeztek Somogyi Bélával, a Népszava szerkesztőjével, aki a fő célpont volt, és Bacsó Béla fiatal újságíróval, aki azért lett áldozat, mert ő kísérte haza a többször megfenyegetett szerkesztőt. Őt részben azért ölték meg, hogy ne maradjon tanú, de „passzióból” is megtették volna, hiszen meg is kínozták az újságírókat, mielőtt a Dunába dobták volna őket.

A korabeli rendőrség elkezdte kinyomozni az ügyet, mert a tiszti különítményesek sok nyomot hagytak, de a katonai ügyészség, ahova áthelyezték az ügyet, leállította, el akarták kerülni a nemzetközi felháborodást, a gyilkosokat, az Ostenburg-Moravek különítmény tagjait pedig „nem hagyták az út szélén”. Ahogy Csunderlik Péter fogalmazott, meglehetősen szadista figurákról volt szó, Bodó Béla nemrég, angolul megjelent könyvében rámutat, hogy, ellentétben a vörösterroristákkal, akik viszonylag kis százalékban kínozták meg áldozataikat, a fehérterrorban fontos szerepe volt a kínzásoknak.

A kettős gyilkosság meglehetősen rosszul jött Horthy Miklósnak, akit 1920. március 1-jén kormányzóvá választottak, és akkoriban ott volt a párizsi békekonferencián a magyar küldöttség. Horthy felelőssége is felhozható: egy Gellért-szállóbeli vacsorán azt mondta, hogy nem beszélni, hanem cselekedni kell Somogyi Béla megbüntetése ügyében; kérdés, lehet-e felbujtónak tekinteni, bár valószínűbb a történész szerint, hogy akkor már más típusú retorzióra gondolt. Horthyt a környezete megpróbálta konszolidálni, a különítményes vezetőből államférfit faragni, de ha a szellem kiszabadul a palackból, nehéz visszatuszkolni – tette hozzá.

A fehérterror áldozatairól sokkal kevesebbet tudunk; Váry Albert ügyésznek, aki a Tanácsköztársaság alatt megöltek számát összeírta, Bethlen Istvánék leállították a munkáját a fehérterrorral kapcsolatban. Aztán Horthy Miklós 1921-ben közkegyelmet adott a különítményeseknek, mondván, hogy a hazaszeretet, a túlzott felbuzdulás és a düh miatt követték el, amit tettek, és erre hivatkozva zárták le végleg a Somogyi-Bacsó-gyilkosság ügyét is 1930-ban, felmentve az elkövetőket, Kovarcz Emiléket. Csunderlik szerint ez az „arcátlan” közkegyelem Horthy legnagyobb bűne az ügyben.

Közölte: a vörösterrorral kapcsolatban 590 az áldozatok elfogadott száma, amely Bödők Gergely újabb kutatásai alapján inkább 365-380 körülre tehető, a fehérterrornak pedig körülbelül ezer áldozata lehetett, de nem tudunk pontosat a fenti okok miatt sem. Az áldozatok meghatározását nehezíti, hogy hova sorolják azokat, akik internálótáborba kerültek és ott a kínzások miatt vesztették életüket vagy éhen haltak.

A beszélgetést meghallgatják a fenti lejátszóra kattintva. Címlapi kép: Wikimedia Commons