Snájdig urak a Kovátsműhelyben

A Kovátsműhely első vendége Szebényi Ágnes színháztörténész volt. Vendégünk is azon a véleményen van, hogy nagyon nagy veszteség, hogy Jávor Pált szinte kizárólag a filmes pályafutásáról ismerjük, noha a színpadon, drámai színészként is maradandót alkotott. A “snájdig úrról” több kortársa, partnere - többek közt Gobbi Hilda -  is megjegyezte, hogy mennyire kár, hogy csak a filmjeiről fog rá emlékezni a jövő.

Jávor Pál nagyon korán félárva lett két testvérével együtt, ebből a szegénységből pedig ki akart törni, és mindenáron filmsztár akart lenni. Ehhez hozzájárult még összeférhetetlen természete is, ami enyhén szólva sem könnyítette meg a dolgát, amikor Magyarországra jött. (Egészen pontosan kiutasíttatta magát Romániából, Aradról, ahol született.)

A Színiakadémiáról, ahova meseszerű körülmények között nyert felvételt, szintén elbocsátják a renitens Jávort, aki később a Színészegylet iskoláját végezte el. Csortos Gyula fedezte fel a Várszínház egyik előadásában, és ő is emelte ki a színházi statisztaszerepekből: így került Jávor az akkor Reneszánsz Színházba (ami a mai Thália Színház helyén volt, a Nagymező utcában). Ezután jött Szeged, majd Székesfehérvár: a mohó fiatal színész nem volt megelégedve szerepeivel, így egyre magasabbra és magasabbra tört.

Amikor a film megtalálta, már késő volt: nem igazán volt visszaút a színpadra, hiszen olyan rajongás, olyan sztárkultusz övezte filmjei által, amilyent azelőtt nem ismert a magyar moziközönség, és talán maga Jávor sem. Leghíresebb filmjeit Karády Katalinnal forgatta, karakterei pedig főleg a mulató dzsentri, a cigányt asztalhoz rendelő részeg szerelmes, vonókba százpengősöket dugó, énekelve szenvedő, vonzó szépfiú szerepében merültek ki a filmeken.

Jávor azonban a való életben korántsem volt ilyen. Felesége, a zsidó származású Landessmann Olga mellett a végsőkig kitartott, és a korabeli források szerint egyáltalán nem élt olyan kicsapongó életet, mint amilyet legendás szerepei feltételeztek. Karády Katalinhoz hasonlóan a második világháború alatt tanúsított humanitárius szerepe elvitathatatlan, embersége, és talán a mindenkori hatalommal való mindenkori szembeszegülése “tüntette el” őt a filmes palettáról. Egy biztos: a magyar filmművészetben mély nyomot hagyott.

Adásunk második felében már a 20-21. században jártunk, ahol a “szépfiúság” már régen nem elég ahhoz, hogy valakiből sztár váljon. Éppen ezért hívtuk meg Magyarország legismertebb anti-sztárját, Mucsi Zoltánt. Persze az “anti-sztár” kifejezés egyáltalán nem áll meg egy olyan művész esetében, akinek csak a legnagyobb közössége oldalon több mint 250.000 követője van; de Mucsi Zoltán az a sztár, aki elsősorban karakterszínészként szerzett ismertséget - már Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmjében, Scherer Péterrel együtt.

Hogy ez a bunkó, mindent megmondó, gondolkodás nélkül odavágó karakter hogyan született, majd hogyan érett “ felnőtté “- ezt is megtudhatják a vasárnapi Kovátsműhelyből.

Mucsi Zoltánnak persze személyesen semmi köze ehhez a karakterhez, hiszen ő maga nem ilyen. De látja az általa reprezentált reakciókat egy egyszerű közlekedési helyzetben, a mindennapok konfliktusaiban. Hogy miért szeretjük, és miért van 250.000 követője (noha az oldalt nem ő maga, hanem a fia kezeli)? Mert helyettünk mond ki dolgokat: olyan helyzetekben, amelyekben mi általában nagyon megengedőek vagyunk, de a lelkünk mélyén forr az indulat.

De volt szó Mucsi Zoltán pályájáról, a sztárságról alkotott képzeteiről is.