Segít-e a művészet? – Spiró: "Aki kizárja a szórakoztatást a művészetből, az téved, aki pedig az ideológiát teszi a helyére, az még inkább téved."

Új ablakban

2022. december 05. Három az igazság (2022. december 05., hétfő 15:00)

45:57

00:00

Műsorvezetők: Szénási Sándor Szerkesztők: Selmeci János

Spiró György nem unja befogadni a művészetet, csodálatos dolognak tartja, ami neki minden helyzetben segít. Szerinte Szénási rosszul tette, hogy lebeszélte a Sorstalanságról a hozzátartozóját, mert jó mesének tartja. Úgy gondolja, egyszer majd ifjúsági regényként fogják számontartani, ami tizenhat-tizenhét éves gyerekekről, életről és halálról szól, és tele van viccel. A szórakozás mellett természetesen meg is lehet rajta rendülni, de Kertész Imrének elsősorban nem ez a célja, hanem hogy egy speciális nézőpontból világítsa meg a történteket.

Moldova György egyik könyvében azt írta, hogy az ősemberek összegyűltek a tűz körül, egyikük elkezdett hazudni, akit a többiek örömmel hallgattak, ő volt az író – mondta Spiró. Ez jól rávilágít arra, hogy mindig vannak olyanok az emberiségben, akik tehetségesen mesélnek, vagy tehetségesen képesek a látványt vonalakká átalakítani, mások meg ezt örömmel hallgatják, és nézik. Közben pedig kielégülnek szellemileg és lelkileg. Szerinte ez nem feladat, nem valami külső megrendelésre születő dolog, hanem velünk van, így születünk. A gyerekek imádják a meséket, az irodalmi műfajok struktúrája pont ugyanaz, ezt nem lehet kiölni, az igazi tudást a mesék adják át. Természetesen ezzel a bonyolultabban szerveződő társadalmakban élnek és visszaélnek.

Spiró György vallja, hogy az emberek igénylik a művészetet, ezzel születnek. Ez legjobban akkor látszik, amikor tiszta kapitalista viszonyok vannak véletlenül, átmenetileg valahol, és kiderül, hogy mi az, amiért fizetnek, és mi az, amiért nem. Szerinte Shakespeare volt a legnagyobb drámai ponyvaszerző a világon, az akkori színházban érte hihetetlen összegeket fizettek. Ám akkor a művészetet nem művészetnek fogták fel, hanem szórakoztatóiparnak, és Shakespearenek nem volt író tudata, egyszerű iparos volt, akinek a színháza a populáris igényeket elégítette ki. Erre szerinte Michelangelo művészete is remek példa, akinek a pápák azért fizettek, hogy az írástudatlanokhoz szóljon képekben.

Spiró úgy véli Magyarországon az a probléma, hogy a művészeti szemléletünket kizárólag a németektől vettük át. Nálunk az állam befolyásolja, hogy mit tekintsünk művészetnek és mit ne, már az iskolapadban is megmondják, mi tartozik az alacsony és mi a magas művészetbe, Spiró sose értett ezzel egyet. Szerinte Rejtő Jenő ugyanolyan nagy szerző, mint Thomas Mann. Az angolszászok úgy gondolják, hogy művészet az, amit megfizetnek, és kizárólag ez a mérce.

Spiró György szerint a szórakozást a művészetből nem lehet kizárni, aki ezt megteszi az téved, aki pedig az ideológiát teszi a helyére, az még inkább téved. Azt mondta, sajnos a huszadik századi művészet fejlődése az ideológiák eluralkodását is jelenti a forma fölött, és ezt a képzőművészetben ugyanúgy meg lehet figyelni, mint a zenében és az irodalomban is.

 

Három az igazság:

Spiró György, Hatos Pál

 

Hatos Pálnak is sok meghatározó könyv van az életében, amelyekből tudott merítkezni nehéz időkben. Ezúttal azt mesélte el,  amikor nagyapja már terminális rákbeteg volt, Franz Werfel Musza Dagh negyven napját olvasta, ez segített neki meghalni, hiszen az is nehéz, nemcsak élni. Azt mondja, akinek örömet szerez a művészet, annak élni is segíthet. A történész szabálya a gyerekei felé is az, hogy azt csinálják, amiben örömüket lelik. Úgy gondolja, hogy mindent akkor érdemes csinálni, ha örömet okoz. Szerinte nincsen az irodalomnak tágabb, nemzetfenntartó, emberiség megtartó ereje. Elsődlegesen örömöt kell szolgáljon, teljesebbnek érezzem magam, jobb legyen nekem, még akkor is, ha esetleg szomorú felismerésekkel ajándékoz meg – véli a történész. 

Hatos Pál olyan családban nőtt fel, ahol a krimi másodrendű dolog volt, a polcon is hátul tartották. A középiskolában látta meg az általa nagyra tartott tanárai polcán ezeket a műveket, és megkönnyebbült, hogy akkor ő is lelkiismeretfurdalás nélkül olvashat Rejtőt és Mák Bertalant.

Hatost megfogta, amit Spiró György mondott a Sorstalanságról, hiszen nyilvánvaló, hogy a műnek van egy egyetemes kontextusa, ami a holokauszthoz, a magyarság és az emberiség történetéhez kötődik, de ezen túlmenően, bármennyire botrányos is, egy történet, amellyel lehet azonosulni.

Hatos Pál azt mondta, a darab nem létezik néző nélkül és könyv nem létezik olvasó nélkül. Azt gondolja, hogy az olvasás nyitja ki, teremti meg a könyvet.  Ezt a szabályt ma is ismerik, akik meg akarnak felelni az olvasóknak. A sikerességnek vannak ilyen olyan receptjei, nem csak az író vesz részt a mű megalkotásában, hanem az olvasó teszi azzá, amivé. Ezért is nehéz általánosságban morális jelentőséget, erkölcsi tartalmat tulajdonítani a művészetnek, hiszen ugyanaz a szöveg szolgálhat jót és rosszat is, attól függően, ki és mire használja.

Hatos Pál érdekes kérdésnek tartja, lehet-e egyáltalán káros az irodalom. Ő is hajlik arra, hogy elfogadja, hogy ott, ahol az ideológia beköltözik, vagy beköltöztetik és dogmatikává teszik, ott pusztítóvá válik. Szerinte egy dogmának lehet ugyan igaza, de, ha dogmaként funkcionál ott elveszíti a jelentését, és az lesz a fontos, hogy üljünk be az iskolapadba, és tegyük hátra a kezünket, és ne gondolkozzunk. Úgy gondolja, az irodalom minden morális és ideológiai felhasználásának ez a veszélye. Ezért érvelt amellett, hogy elsődleges a szöveg öröme: az a személyes viszony, amit nyerünk általa. Szerinte az egy másik csoda, hogy például egy generációhoz tartozók azonosan éreznek egy Beatles-szám alatt. Bár hozzátette, a lánya is hallgatja, tehát ilyen értelemben klasszicizálódott az egykori popzene, olyanná lett, mint Shakespeare: az első sorban van a polcokon.

A teljes beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.