„Klubrádió
Reggeli gyors

PDSZ: A teszt a semminél jobb, de az iskolákat zárni kellene

24/11/2020 13:12

| Szerző: Klubrádió/szg

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője épp azelőtt esett át a koronavírus-teszten, hogy beszéltünk volna vele. Elmondta, a tanárok nagy többsége él a lehetőséggel, és bár nem teljesen pontos ez a vizsgálat, a semminél több. A szakszervezet most is úgy látja, az általános iskolákat be kellene zárni, úgy tesztelni az érintetteket, aztán fokozatosan visszaengedni a tanulókat, főleg az alsósokat.

2020. november 24. Reggeli gyors / részlet, Nagy Erzsébet (20.11.24.)
05:26
00:00

Nagy Erzsébet azzal kezdte: éppen az interjú előtti percekben esett át a koronavírus-teszten. Elmondta, kollégái nagy arányban vesznek részt a tesztelésen, úgy tudja, legfeljebb egy-két ember nem. Azok persze nem lehetnek ott, akik betegek, sajnos többen is vannak így. Azokat viszont tesztelni fogják, akik karanténban vannak, de tünetmentesek, ők kaptak ehhez igazolást – közölte. Nem teljesen pontos ez a vizsgálat, de a semminél több. Aki negatív eredményt kap, még nem nyugodhat meg száz százalékban, kellene a PCR-teszt is, az viszont nem lesz.

Elhangzott több helyen, hogy ha a pedagógusokat hazaküldik a fertőzés miatt, akkor csak a fizetése 60 százalékát kapja meg táppénzben. Nagy Erzsébet reméli, hogy sikerül elérni, hogy mindenki megkapja a teljes fizetésének megfelelő összeget, így vagy úgy. Azt mondta, az egészségügyi törvény szerint ha valaki fertőzött, annak meg kell téríteni a kieső jövedelmét. „Ezt azt hiszem, hogy a PDSZ-en keresztül ki fogjuk hajtani” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: azt leírják minden hivatalos tájékoztatóban, hogy akinek pozitív lesz a tesztje, az menjen haza, vonuljon karanténba. De arról egy hang sincs, hogy ha egy tanár megfertőződik, akkor mi lesz az intézményben. Egy pedagógus, ha tünetmentes, az egész iskolát „összefertőzheti” néhány nap alatt. Ő például nyelvtanárként tíz tanulócsoporttal találkozik egy nap. Ezzel kapcsolatban nem tudják, mi az eljárás.

A PDSZ álláspontja továbbra is az, hogy az általános iskoláknál teljes zárásra lenne szükség, és úgy kellene elvégezni a tesztelést, majd utána fokozatosan visszaengedni a tanulókat. Az alsó tagozatosokra kellene koncentrálni, a felsősöket pedig hosszabb távon digitális oktatásban hagyni – nem azért, mert annyira jó és hatékony a digitális oktatás, hanem mert az élet, az egészség védelme az első – fogalmazott.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép (illusztráció): Pixabay.com

Reggeli gyors
2020. november 24., kedd 09:30
Műsorvezető: Dési János

 

 

 


És még valami:

A Klubrádió elindult Az Év Honlapja 2020 versenyen, amelynek egyik díja a közönség szavazatától függ. Kérjük, szavazzon ránk! Ezt az alábbi képre kattintva teheti meg.
Ha úgy döntött, támogat minket, akkor a verseny oldalára jutva, a jobbra fent látható kék gombra kell majd kattintania – mellette látszik, hány szavazatnál tartunk.
Ez is egy apró segítség a Klubrádiónak. Köszönjük.

Az év honlapja 2020 szavazás