„Klubrádió
A lényeg

Onkológiai intézet: értelmetlen a várakozás

25/07/2019 15:53

| Szerző: Klubrádió

A 24.hu egy olvasójának tapasztalatai alapján számolt be arról, hogy daganatos betegek hajnali 5-től várják az intézet lépcsőházában, hogy sorra kerüljenek. Még a sorszámhoz is sorszámot húznak azok, akik kemoterápiás kezelésre jönnek. Az Országos Onkológiai Intézet közleményében azt írta: visszautasítják a sajtóhíreket, a várótermeket pedig 7-kor nyitják, ezért az extra várakozás értelmetlen, nem róható fel nekik.

A 24.hu cikkében egyebek mellett az szerepelt: „információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények” várják azokat a daganatos betegeket, akik a korábban Kásler Miklós miniszter által vezetett intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre. A hajnali érkezés és a többórás, lépcsőházi várakozás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek, márpedig 11-ig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a szintén több óráig tartó kemoterápiás kezelést.

Két sorszám van, a betegek egymásnak osztják ki azokat a cetliket, amelyekkel – mikor eljutnak az orvos ajtaja elé – megkaphatják a „hivatalos” sorszámot. A „hivatalos” kettest például állítólag valaki egyszerűen ellopta.

„Állunk a falnál, mint a heringek, sokan nem is bírják, és az ájulás határán vannak. Néha akkora a feszültség, hogy majdnem tettlegességig fajul az ordibálás” – mondta a neve elhallgatását kérő olvasó a 24-nek.

Sokan egyedül, vidékről járnak fel a Kékgolyó utcába a kezelésre, és ahhoz, hogy minél korábban beérjenek és jó sorszámhoz jussanak, 3 órakor kelnek.

A cikkből azonban kiderül, hogy ez a kettős sorszámos rendszer se működik, hiszen akkor éppen nem a regisztrációs pultnál, hanem az orvosi szoba előtt kellett sorba állni, így sokan a később érkezők közül kaptak jobb időpontot, ami újabb feszültségekhez vezetett.

Az alábbiakban az Országos Onkológiai Intézet közleményét – kérésüknek megfelelően – teljes terjedelmében közöljük.

„Az Országos Onkológiai Intézet közleménye a kemoterápiás betegek ellátásáról

Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) valamennyi orvosa, szakdolgozója és minden munkatársa nevében megköszönjük az évente hozzánk érkező több mint 70.000 beteg bizalmát, amit gyógyult betegeink tízezrei igazolnak vissza. Az intézeti felmérések alapján elmondható, hogy a betegek 98%-a ragaszkodik az intézethez, továbbá ajánlja hozzátartozói, ismerősei számára.

Határozottan visszautasítjuk az OOI jó hírnevét sértő, a közvéleményt tendenciózusan félrevezető politikai megnyilvánulások és sajtótermékek igaztalan állításait az intézetben folyó betegellátás minőségéről és körülményeiről.

Minden beteget tájékoztatunk, hogy intézetünkben a munkaidő és betegellátás 7 óra 30 perckor kezdődik. A várótermeket 7 órakor nyitjuk, a munkakezdés előtt órákkal érkező betegek extra várakozási ideje ezért értelmetlen, nem róható fel az intézetnek.

A nyári hónapokban a betegek száma nem csökken, de egyetlen beteg kezelése sem marad el. A sorszámhúzásnál esetlegesen észlelt visszaélésekért (pl. sorszámok cserélgetése) az intézet nem tehető felelőssé. Az elmúlt évek alatt több rendszert állítottunk fel és próbáltunk ki annak érdekében, hogy az előjegyzés alapján érkező betegek ellátása rendben történjen. Jelenleg is fejlesztés alatt áll a teljes elektronikus előjegyzés. A betegek számítógépes rendszerben rögzített előjegyzés alapján, pontosan meghatározott időre érkeznek a kemoterápiás ellátásra.

Az Országos Onkológiai Intézet Magyarország komprehenzív onkológiai központja, hazánk és Közép-Európa egyetlen európai akkreditációval is rendelkező onkológiai intézménye, ahol az onkológiai betegek ellátása világszínvonalon történik. Mivel a területi ellátási kötelezettségen kívül országos feladatokat is ellátunk, ez azt jelenti, hogy az ország minden részéről ide érkező minden beteg, tehát az ellátási területen kívülről spontán érkező daganatos betegek gyógyítása is korlátozás nélkül történik.

Az OOI négy kemoterápiás osztálya az év minden munkanapján folyamatosan végzi a betegek kemo-, hormon-, célzott és immunterápiás ellátását. A kemoterápia a legmodernebb központi gyógyszertár által kiszolgált 95 ambuláns kemoterápiás székkel rendelkező kúra ellátóhelyen történik, minden esetben a legmagasabb szakmai színvonalon.

A „B” Kemoterápiás Osztályunk az urológiai, hematológiai, nőgyógyászati és bőrdaganatok kivételével valamennyi egyéb szolid rosszindulatú daganatos beteg gyógyszerterápiás ellátását végzi, így az intézeten belül is a legnagyobb betegforgalmat bonyolító osztály. 2018-ban 16.571 kúraszerű kemoterápiás ellátáson kívül 40.759 ambuláns vizsgálatot teljesített ez az osztály. Ez minden évben 1000-1200 új daganatos beteg gyógyszeres kezelését jelenti, amivel az osztály Magyarország legnagyobb kemoterápiás ellátóhelye, naponta átlagosan 70 beteg kap kemoterápiát itt.

Intézetünk alapelve évtizedek óta, hogy minden hozzánk forduló beteget megfelelő időben, várólista alkalmazása nélkül kezelünk, ami a legtöbb Nyugat-Európai ország vezető rákközpontjában sem megoldott.

Országos Onkológiai Intézet

Budapest, 2019. július 25.”

(címlapi kép: wikipedia)