Ne herdálják el az európai polgárok befizetett adóját! – Kárpáti János jegyzete

Ma is – ezekben a percekben - csúcstalálkozót kezd az Európai Unió. Ezt az utóbbi időben egyre gyakrabban teszi, anélkül, hogy képes lenne áttörést elérni akár a többéves keretköltségvetés, akár a járvány okozta gazdasági válságból való kilábalást célzó pénzügyi csomag, akár az uniós források feltételekhez kötése, akár a menekültpolitika kérdésében. Most éppen azzal bajlódnak, hogy sikerül-e a halászati jogok ügyében olyan ajánlatot tenni Londonnak, hogy az EU-ból idén januárban kilépett Egyesült Királyságot a jövőben legalább a vámmentességet biztosító szabadkereskedelmi szerződés fűzze Európához.

De ez a bénázás jórészt nem az unió felelőssége, hanem a tagállamoké, amelyek saját vétójoguk kikötésével előbb lefogják a közös intézmények kezét, majd – lekicsinylően nyilatkoznak arról, hogy Brüsszel tehetetlenkedik. Részben persze az uniós bürokraták is felelősek. Indítványozta-e például az Európai Bizottság, hogy a luxembourgi uniós bíróság legalább ideiglenes intézkedésként függessze fel a 2017-ben hozott lex CEU végrehajtását, mielőtt a Közép-európai Egyetem elköltözne Bécsbe, ha már 2020 végére lesz csak képes megszülni az ítéletet?

Mégis, valami mintha mozgásban lenne. Kőgazdag, fukar tagországok ókonzervatív pénzügyminisztereinek és balos, liberális, illetve zöldpárti emberi jogvédőknek a furcsa koalíciója kezd formálódni, azon a közös platformon, hogy „ne herdálják el az európai polgárok befizetett adóját”. Ebből, mint adalékanyagból talán kisülhet valami.

De csak akkor, ha a lényeg itthon készül. 2022-ben lesz harminchárom éve, hogy átéltük a felszabadulás mámorító érzését, harminchárom év Kádár-rendszer után. Alapvetően rajtunk áll, befizethetünk-e majd akkor harminchárom Stefániára.

Kárpáti János jegyzete a 2020. október 15-i Esti gyorsban hangzott el.