„Klubrádió
Esti gyors

Mégsem kótyavetyélte el a Népszabadságot az MSZP?

1/07/2019 23:01

| Szerző: Klubrádió

A pártalapítvány részvényei az eladás után egy évvel már semmit sem értek. Feltehetően az eladás idején sem – mondja a legkisebb tulajdonos képviselője.

2019. július 01. Esti gyors - részlet 19.07.01. Kelen Károly
09:50
00:00

Mélyen áron alul adta el Népszabadságot és a Szabad Földet az MSZP 2015-ben – írta a G7 portál. Puch László egykori pártpénztárnok szerint ezt az állítást nem lehet komolyan venni. Az Esti gyorsban a legkisebb tulajdonos (1.3 százalék), a Népszabadság Egyesület akkori elnöke  mondta el álláspontját.

Kelen Károly szerint a Népszabadság részvényei az eladás tájékán már semmit sem értek. A céget veszteségesnek ítélték, ami persze nem egészen biztos, hogy így volt, papíron mégis így mutatott. Egy évre rá egyébként tényleg semmit sem értek a részvények. Már csak azért sem, mert a lap kiadási joga tisztázatlan volt, egyszerűen kivitték hát a cégből.

Ezen kívül tőkét kellett volna emelni a Zrt.-ben, ami a pártnak, pontosabban a párt alapítványának 300 millió forintos kiadást jelentett volna, ennyi pénzük nem volt. A Szabad Sajtó Alapítványnak 27 százalékos tulajdonrésze volt a cégben, elfogadták hát az ajánlatot, hogy ezt eladják 100 millió forintért.

Az egy másik kérdés, hogy sok újságíró érzi úgy: az MSZP még a kormányzása idején lemondott a médiáról, a közmédiáról is, gyakorlatilag átengedte a Fidesznek.

Az interjút a fenti „lejátszás” ikonra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán.

Esti gyors
2019.07.01. 18:00
Műsorvezető: Rózsa Péter