„Klubrádió
A lényeg

Küzdőszellem és harci kedv - Orbán Kötcsén

8/09/2019 18:38

| Szerző: Klubrádió

Nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van a kutyában. Ezzel mondattal buzdította legodaadóbb híveit Magyarország miniszterelnöke. Állítólag. 

Bár a Fidesz hagyományos évi, kötcsei pikniken elhangzó szokásos Orbán-beszédről nyilvánosan senki sem árult el semmit, az Indexnek sikerült néhány részletet megtudnia a kevés konkrétumot tartalmazó miniszterelnöki beszédről.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság jó pályán halad, de a fejlődést ki kell terjeszteni az egész Kárpát-medencére és javítani kell a határon túli magyarok helyzetén. Orbán külön hangsúlyt fektetett a "nemzetépítés" stratégiájára, és ebbe a körbe sorolta azt a konkrét tervet is, hogy 2022-re (a következő országgyűlési választások időpontjára) minden autópályát kiépítenek az országhatárig. Vagyis így még gyorsabb lesz majd az összeköttetés a határon túli területek magyarságával.

Az Orbán által másik jelentősnek tekintett téma a demográfiai helyzet és a családpolitika volt. Novák Katalin családügyi államtitkárt és egyben Fidesz-alelnököt a kormányfő név szerint is megdicsérte a héten zajló konferencia megrendezéséért.

Orbán harmadik hangsúlyos témája a külpolitika volt. Úgy látja, hogy Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter (nélküle alakult az új olasz kormány) és Hans-Christian Strache volt osztrák alkancellár (a botránya után kénytelen volt lemondani) valóban vereséget szenvedett. De szerinte ez csak átmeneti vereség az úgynevezett „nemzeti erők” számára, ahová a Fideszt is sorolja.

Orbán szerint Magyarország egyik nagy versenyelőnye a többi európai országhoz képest, hogy itt nincs koalíciós kormány, nincsenek kormányzati szintű koalíciós viták.

Egy résztvevő fontosabbnak nevezte Orbán záró gondolatát, amely arról szólt, vajon mit fog mondani a kormányfő a 2022-es választások előtt. Orbán olyasmit mondott a Fidesz esélyeit illetően, hogy nem az a fontos, milyen nagy a kutya, hanem hogy milyen harciasság van a kutyában. Vagyis Orbán szerint a lényeg, hogy megmaradjon továbbra is a küzdőszellem és a harci kedv, ez lesz ugyanis a 2022-es újabb győzelem záloga.

Forrás: Index/168 óra. Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki sajtóiroda/Szecsődi Balázs.