„Klubrádió
Megbeszéljük...

Kutyapárt: Elég csúnya, amit látni, korrupciógyanús ügyek Pokorni kerületében

13/05/2020 20:24

| Szerző: Klubrádió

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke a tavaly októberi választások után még viszonylag pozitívan nyilatkozott a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi önkormányzatról, de azóta alaposan megváltozott a véleménye, ahogy utánanézett a helyi „korrupciógyanús ügyeknek”. Úgy fogalmazott: „gyakorlatilag minden szerződésnél látszik a fideszes kapcsolat”.

2020. május 13. Megbeszéljük / részlet, Kovács Gergely (20.05.13.)
10:56
00:00

A(z egyébként kormányközeli) Nézőpont Intézet legutóbbi felmérése szerint a biztos szavazóknál már 6 százalékon, tehát a parlamentbe jutási küszöb fölött áll a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Arról kérdeztük Kovács Gergely elnököt, hogy mivel foglalkoztak az utóbbi időben, minek köszönhető ez az emelkedés. Először is a megszokott stílusában azzal kezdte, hogy amíg nem jutnak 90 százalék fölé, addig nem elégedett. Azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy a többi pártról hallottak túl sokat az emberek, és ettől lettek ők népszerűbbek. De komolyra fordítva elmondta: az elmúlt hónapokban önkéntesekkel megszervezték a bevásárlást körülbelül 300 idős embernek a XII. kerületben, és 70 rászoruló embernek tudnak ételt is juttatni, azonban erről nem számol be a „balos sajtó” (az ATV-t és a 24.hu-t említette példaként).

A Kutyapárt elnöke arról is beszélt, hogy bár a tavaly októberi választások után még viszonylag pozitívan nyilatkozott a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi önkormányzatról, azóta alaposan megváltozott a véleménye, ahogy utánanézett a helyi „korrupciógyanús ügyeknek”. Úgy fogalmazott: elég csúnya, amit látni, a közbeszerzéseken rendszeresen ugyanaz a cég nyer és egy induló van, egy vállalat már 20 milliárdos bevételre tett szert ezeken a pályázatokon. Az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke cégének szervezték ki az önkormányzati egészségügyi ellátás jó részét, illetve egy volt XIV. kerületi fideszes cége intézi a menzaügyeket – tette hozzá Kovács Gergely. „Gyakorlatilag minden szerződésnél látszik a fideszes kapcsolat” – tette hozzá.

Egyébként a képviselői munkának ezt a részét szívesen csinálja, a vagyonnyilatkozatokban megkeresi a képviselők cégeit és rákeres ezek kapcsolatai hálójára. Azonban – tette hozzá – a testületi ülések teljesen kiüresedtek, jobbára „hülyeségeken” vitatkoznak, mint például, hogy lehet-e kutyát behozni a Fény utcai piacra és kell-e emiatt oda új tábla. A lényeges kérdések, például a Normafa környéki építkezések benne vannak a költségvetésben, azt egyszer megszavazzák, és ezzel a dolgok érdemi része nagyjából le is zárul szerinte. Arra a kérdésre, hogy az ellenzékkel együtt tud-e működni ezekben az ügyekben, azt hozta fel példának, hogy a tavalyi kerületi ellenzéki polgármesterjelölt Élő Norbert családjától vette a cégét egy másik kormánypárti politikus, így ehhez nem fűz sok reményt. Viszont az MKKP is kiad majd egy ingyenes helyi újságot Pokorniék lapjával szemben, amelyben "tolják a Fidesz-propagandát", és abban megpróbálnak reálisabb információkat átadni az embereknek, sőt, akkor végre ő is átadhat a címlapon egy óvodát vagy egy focilabdát egy gyereknek.

A Kutyapárttól megszokott humornál maradva azt mondta, továbbra is szeretné megépíteni saját 25 méteres szobrát és megcsináltatni az utat a háza előtt, erre a következő 50-70 évben lát is lehetőséget.

(Amennyiben a XII. kerületi önkormányzat is megszólal, természetesen az ő véleményüknek is helyt adunk – a szerk.)

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Pixabay

Megbeszéljük...
2020. május 13., szerda 16:45
Műsorvezető: Bolgár György