„Klubrádió
Reggeli gyors

Kunhalmi Ágnes: Elveszíthetjük 2022-t már ma

3/03/2020 15:08

| Szerző: Klubrádió

A baloldalnak mintegy félmillió új szavazóra lenne szüksége, de a mostanihoz hasonló vitákkal csak elveszítenek embereket. A tortát növelni kellene, nem újraszeletelni.

2020. március 03. Reggeli gyors - részlet 20.03.03. Kunhalmi Ágnes
05:52
00:00

Az tény, hogy a szocialisták közül két kerületi polgármester is átlépett a Demokratikus Koalícióba, mert állítólag ott vannak meg a feltételeik a munkához, de Gyurcsány Ferenc ennél többet is mondott. Mégpedig azt, hogy három vidéki komplett MSZP-szervezet csatlakozása is folyamatban van. Bár a DK elnöke azt is hozzátette, hogy ezt ő minden erejével gátolja. A párt tisztújító kongresszusán az elnök kifejtette, hogy az ellenzéki térfél átrendeződött, sok jel szerint a DK ma ott a legnagyobb párt.

Minderre Kunhalmi Ágnes, a szocialisták választmányi elnöke reagált a Reggeli gyorsban. Elmondta, hogy már bőven 2022-re kellene készülni, peregnek a hetek, a hónapok. Az ellenzéki pártok között van egy megállapodás, amely szerint nem bántják egymást, mindenki tartja a frontot és igyekszik növekedni. Ugyanis a cél a torta növelése, és nem annak újraszeletelése. A baloldalnak 400-500 ezer új szavazóra lenne szüksége. Amennyiben a DK ezt a politikát folytatja, el fogják veszíteni a 22-es választást, mégpedig már ma. A konfrontáció az MSZP-től elvisz 2-3 százaléknyi szavazót, de a DK tábora sem nő ettől, hanem csökken.

Kunhalmi Ágnes elmondta, nem hitte volna, hogy Gyurcsány fő ellensége Szabó Tímea lesz és ő. Mindketten nők, mindketten fontos pozícióban vannak a pártjukban. Az átlépőkről úgy nyilatkozott: persze nem kellett őket átrángatni a DK-ba, mindig vannak olyan politikusok, akik erre rá lehet venni, de az MSZP nem szokott dicsekedni hasonló dolgokkal, pedig hozzájuk is mennek át.

Amennyiben Gyurcsány Ferenc valóban egyetért azzal, hogy a baloldalt egyszer egyesíteni kell -egyébként pedig nem kellett volna szétszakítani, jegyzi meg Kunhalmi-, akkor nem tehet ilyeneket. Bizalom nélkül nem lehet egyesíteni, nem lehet vezetni a baloldalt, de még más, vagy kisebb ügyekben sem lehet együtt dolgozni az 5 pártnak.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán.

Reggeli gyors
2020.03.03. 06:00
Műsorvezető: Dési János