„Klubrádió
Esti gyors

Kunetz: Kásler nyíltan hazudik a kórházkiürítésekről

21/05/2020 21:29

| Szerző: Klubrádió

Kunetz Zsombor mentőorvos, egészségügyi szakértő Kásler Miklós saját levelével cáfolja, amit a miniszter legutóbbi interjújában mondott, hogy nem is kellett kórházi ágyakat kiüríteni a koronavírusos betegek fogadására. Egyébként úgy látja, Kásler „rendkívül kártékony, dohos, 19. századi gondolkodású” orvosbáróból lett miniszter.

2020. május 21. Esti gyors-részlet/ Interjú, Kunetz Zsombor 2020.05.21.
07:10
00:00

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a Demokratának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy csúsztatás azt mondani, hogy ki kellett üríteni a kórházi ágyakat. Elmondta, hogy ilyen utasítás soha nem hangzott el, a kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk. Az viszont, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége, akár van járvány, akár nincs. 

Erről kérdeztük Kunetz Zsombor orvost, egészségügyi rendszerfejlesztőt, aki a Facebook-oldalára ki is tett egy levelet, amely cáfolja Kásler Miklós állítását. A miniszter ebben rendelte el, hogy ki kell üríteni a közfinanszírozott kórházi ágyak 60 százalékát a koronavírusos betegek fogadásának előkészítése miatt. Ez a levél április 7-i keltezésű, 15-ét adott meg határidőnek (ezt később kitolták 19-éig). Aztán ehhez képest nyilatkozta azt a tárcavezető először, hogy a 60 százalék valójában csak 2 százalék, majd utána, legutóbb, hogy nem is kellett kórházi ágyakat kiüríteni. Tehát szerinte Kásler a saját felelősségét egyszerűen rátolta az orvosokra.

Kunetz Zsombor úgy fogalmazott: Kásler Miklós az egyik legnagyobb hatalmú orvosbáróból lett miniszter. Orvosbáró alatt azt érti, aki elég magas pozíciót foglal el az egészségügyi rendszerben és van mind politikai, mind gazdasági befolyása. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt csaknem 30 évig, ahol Kunetz Zsombor szerint annyit tudott elérni, hogy távozásakor, 2015 körül a magyar daganatos betegek életesélyei rosszabbak voltak, mint az OECD-országok átlaga az 1990-es években. Szerinte Kásler „rendkívül kártékony, dohos, 19. századi gondolkodású” orvosbáróból lett miniszter – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: szemtelen és felháborító, hogy Kásler Miklósnak a „2 milliós fizetésével és a számláján lévő 57 millió forinttal van pofája azt mondani”, hogy az egészségügyi dolgozók a hivatásért és nem a pénzért dolgoznak. Azt is mondta: „mindenki látja”, hogy a miniszter alkalmatlan, de lehet, hogy megtartja Orbán Viktor, mint egy pajzsot, mert elvonja a figyelmet másról, és „cirkuszi körülmények között mutogatja”.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Esti gyors
2020.05.21. 18:40
Műsorvezető: Kárpáti János