„Klubrádió
Klubdélelőtt

Koós János - Megidézett nevek

9/03/2019 09:04

| Szerző: Klubrádió

A Klubdélelőttben Koós Jánosra emlékeztünk, jártunk a Selyemúton, és benéztünk a cigány színházba is.

81 éves korában rövid betegség után elment Koós János. Rónai Egonnal emlékeztünk rá, aki az édesapja, Rónai Egon újságíró, konferanszié, színész révén két éves kora óta ismerte a népszerű táncdalénekest.

Fodor Györgyi Szeréna fotóművésznek módja volt végig járni a földkerekség legnagyobb karavánútjának, a Selyemútnak a  kínai szakaszát. A most megjelent könyvének címe: Selyemút közben- Marco Polo nyomában.

 
Farkas Franciska,
Forrás: Facebook
 

Ünnepeltünk. Szántó Faszi Gábor gitáros-énekes tavaly ünnepelte 50. születésnapját, a zenekara, az Üllői Úti Fuck pedig most lett 30 éves.

Radnóti Zsuzsa 2017-ben kapott Kossuth-díjat, és ekkor úgy döntött, az ezzel járó juttatás egy részéből megalapítja a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet először idén februárban adtak át. Az egyik díjazott, Závada Pál író.

Roma hősök címmel rendez cigány színházi szimpóziumot, kiállítást és mutat be roma drámakötetet a Független Színház Magyarország március 27-én, a színházi világnapon. A világon elsőként megjelenő roma drámakötetben, amely Írországtól az Egyesült Királyságon, Svájcon és Magyarországon  át Romániáig vezeti az olvasót. Magyarországot Farkas Franciska Levél Brad Pittnek című darabja képviseli.

Wieder Györgyi 84 évesen is számos tüntetésen van jelen. A múltja kötelezi a közéleti szereplésre: 1944-ben Tűzoltó utcai lakásukból vitték el csillagos házba, nagy szerencsével vissza is térhetett oda,  itt érte  1956 is, és itt élte át és vett részt a demokratikus ellenzék szervezkedésében is.