„Klubrádió
Esti gyors

Jávor Benedek: Szájer József nélkül a Fidesz nem marad soká a Néppártban

30/11/2020 21:23

| Szerző: Klubrádió/L.Cs.

Azzal, hogy Szájer távozik az Európai Parlamentből, a Fidesz napjai vélhetően meg vannak számlálva a Néppártban. Az európai parlamenti képviselő múlt héten jelentette be, hogy lemond mandátumáról, miközben az ő feladata volt elsimítani a magyar kormány vállalhatatlan ügyleteiből fakadó konfliktusokat a jobboldali pártcsaládon, illetve annak EP-frakcióján belül – erről is beszélt Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa.

2020. november 30. Esti gyors - részlet 20.11.30. Jávor Benedek
07:21
00:00

Látszólag váratlanul, szombaton lemondott a fideszes Szájer József európai parlamenti mandátumáról. „Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcra kész állapotban kell lenniük” – indokolta közleményében a lemondását a politikus.

Jávor Benedek volt uniós képviselő, a fővárosi önkormányzat brüsszeli irodájának a vezetője nem zárja ugyan ki, hogy a fideszes alapító kimerült, de azt sem, hogy Szájer döntése mögött más indok is húzódhat. 

 
Szájer József Fotó: Wikipedia
 

Jávor szerint Szájer feladata az volt az EP-ben, különösképpen az Európai Néppárt előtt, hogy kimagyarázza a magyar kormány szélsőjobboldali orientációját. Így megőrizve a Fidesz pártcsaládjának maradék támogatását. Szájer lemondása tehát jelentheti azt is, hogy a magyar kormány már nem tart igényt a Néppárt szövetségére és felkészült a pártcsalád elhagyására. „Ha nem is tudatos ez a lépés, a következmény jó eséllyel ez lesz” – tette hozzá.

A Párbeszéd politikusa fontosnak tartja, hogy az Európai Unióban Magyarország felé még mindig megvan a jóindulat, de a magyar kormányt, mint tárgyalófelet leírták. Szerinte a különbségtétel és az ebből fakadó eltérő hozzáállás oka, hogy az EU tagjai, illetve vezetése jellemzően hosszú távon gondolkodik egy országról, és nem azonosítja azt az éppen hatalmon lévő kormányával. 

EP-választás - Jávor Benedek vezeti a Párbeszéd EP-listáj?
 
 Jávor Benedek Fotó:MTI/Kovács Tamás
 


A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg.

Esti gyors/Interjú Jávor Benedekkel
2020.11.30. 18:53
Riporter: Dési János