„Klubrádió
Esti gyors

Igen, igen, mindig – Szénási Sándor jegyzete

3/06/2020 17:52

| Szerző: Szénási Sándor/Klubrádió

Komoly, okos történészeinket leszámítva, már megint a hülyeség dáridózik Trianon-ügyben, persze mondható, hogy ezen nincs mit csodálkozni. Ez igen, igen, így megy mindig. Na majd a kétszázadik évfordulón megjön az eszünk.

2020. június 03. Esti gyors / részlet, Szénási Sándor jegyzete (20.06.03.)
01:55
00:00

Két, Trianonnal kapcsolatos butasággal is köszöntötték a századik évfordulót, szó szerint egyébként, mert Fischer Ádám karmester például azt találta mondani, hogy a magyar kormány hálás lehet az ország felszabdalásáért, hiszen „a mai rendszer Trianon vívmányainak köszönheti ideológiáját, az ő központilag vezényelt gyászuk hazug”. Magyarán, ha nem lett volna Trianon, most nem lehetne magyarkodni. Mármost az igaz, hogy területek elcsatolása nélkül nincs irredentizmus, de a nacionalizmus nem 1920 óta létezik, az van, volt és lesz is sajnos, a hatalmi elit Trianon nélkül sem lenne más, Fischer mondata tehát részint nem jelent semmit, részint meg butaság.

Ám tegyük fel, hogy csak ironizált, épp úgy, mint Kövér László, aki viszont azt mondta, hogy először vérrel, aztán meg az ország kétharmadával fizettünk azért, hogy komolyan vettük: mi vagyunk a Nyugat védőbástyája. Ha viszont ezt nem viccnek szánta, a szavaiból azt kell kihámoznunk, hogy a hála valóban nem Nyugat-kategória (és nem Kelet, Dél, és Észak-kategória), és ezzel kész is, mehetünk haza. Viszont az, hogy a törökök ellen Magyarország nem önmagát védte, hanem egy elvont régiót, finoman szólva elnagyolt értelmezés. Az meg, hogy a hit őrkutya-szerepünkben bármilyen módon is összefüggne a trianoni döntéssel, vagyis valamiféle sorsbüntetés lenne naiv Nyugat-imádatunkért, akkor is ostobaság, ha ezt nem Kövér találta ki, hanem a huszadik századi jobboldali elit, és azóta mondhatni a néplélek része.

Komoly, okos történészeinket leszámítva, már megint a hülyeség dáridózik Trianon-ügyben, persze mondható, hogy ezen nincs mit csodálkozni. Ez igen, igen, így megy mindig. Na majd a kétszázadik évfordulón megjön az eszünk.

Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2020. június 3-i adásában hangzott el. Címlapi kép: trianonmuzeum.hu