„Klubrádió
Reggeli gyors

Határkerítés: nem tudni, mit csinált a kormány és mennyiért

30/08/2019 16:51

| Szerző: Klubrádió

Hollik István kormányszóvivő szerint több mint 500 milliárdot költött a kormány határvédelemre, Bolgár György Az igazság (egy) pillanatában azt mondta: nem tudni, hogy az elmúlt négy évben mit csináltak és mennyiért, „össze-vissza hazudozás folyik”.

2019. augusztus 30. Reggeli gyors / részlet, Bolgár György rovata (19.08.30.)
05:56
00:00

A magyar kormány 2015 óta több mint 500 milliárd forintot költött határvédelemre, ehhez képest a határvédelmi kiadásokra az Európai Bizottság által most megígért 20 millió euró, vagyis a mintegy 6,6 milliárd forint egy elenyésző összeg - ezt Hollik István kormányszóvivő mondta hétfőn a Hír Tv-ben.

Bolgár György Az igazság pillanata rovatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Nemzetben tíz nappal azelőtt azt írták, legalább 400 millárdot fordítottak erre, tehát vagy tíz nap alatt elköltöttek még 100 milliárdot, vagy össze-vissza beszélnek. Szerinte ez a szám is a semmiből jött, mint az összes többi.

Két évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök előhúzott egy levelet, benne a 270 milliárdos, majdnem egymilliárd eurós számmal, hogy ennyit fizessen az Európai Bizottság a magyar határvédelmi kiadásokra. De amikor elkezdték építeni a kerítést 2015-ben, akkor 10-15-20 milliárdos összegekről beszéltek, viszont „azokkal se számoltak el”. Megépítették 150 kilométeren a kerítést, elektronikus eszközöket szereltek fel, földutat építettek, de ezekkel együtt is nagyon soknak tűnik az említett összeg. Az augusztus 17-i Magyar Nemzetben egyébként azt írták, hogy háromezer embert vettek fel, de pontos számok erről sincsenek.

A Hollik által említett 20 millió eurót olyan feladatokra adja az EU, amelyeket meg kellene pontosan indokolni, de nemcsak nekik, hanem a magyaroknak se indokolnak, se az újságíróknak, se az ellenzéki képviselőknek. Bolgár György szerint nem lehet tudni, hogy az elmúlt négy évben mit csináltak és mennyiért, „össze-vissza hazudozás folyik”.

A beszélgetést a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Címlapi kép: Facebook

Reggeli gyors 
2019.08.30. 08:25 
Műsorvezető: Pálinkás-Szűcs Róbert