Filmek idősektől, idősekről, időseknek

Az adás első felében beszélgettünk az úgynevezett szenior filmekről, így terítékre került többek között a Vénusz; a Minden végzet nehéz; a Gran Torino és a Táncterápia. Csak néhány azok közül a filmek közül, amelyek az idősödő korosztályról és korosztálynak szólnak. Az utóbbi időben ugyanis egyre több olyan alkotás készül, amely vagy az idősebb generáció problémáival foglalkozik – műfajtól függetlenül –, vagy azzal az alkotói szándékkal születik, hogy bebizonyítsa, 60 felett sem áll meg az élet, és olyan történetet kanyarít a főhősök köré, amelyet 20-30 évvel fiatalabb karakterekkel is vászonra lehetne vinni. Paár Ádám politológus-történésszel arra kerestük a választ, hogy ezek az alkotások mennyire képesek valódi életeket ábrázolni; vajon mennyire ismer magára a néző, akinek szánták; és hogy milyen eltérések mutatkoznak az európai és amerikai filmgyártásnak ezen a területén.

Timecode rovatunkban Dargay Attilára emlékeztünk, aki 1927. június 20-án született, és aki szó szerint kiszínezte a gyerekkorunkat. Nem mellesleg a szüleinknek is igazi kikapcsolódást nyújtott az alkotásaival. A kiskakas gyémánt félkrajcárját vagy a Két bors ökröcskét milliószor nézték meg a nyolcvanas években az óvodások diafilmként, de biztosan A telhetetlen méhecske is sokak kedvencévé vált. Az említett példákban Dargay Attila még tervezőként, fázisrajzolóként vett részt, rendezőként pedig már olyan klasszikusokat köthetünk a nevéhez, mint a Vuk, a Szaffi, vagy éppen a Lúdas Matyi.

Nemcsak mozgóképek őrzik a tehetségét, képregényeket, és meseillusztrációkat is készített. Sőt a kezdeteket inkább ez jellemezte. A szakmai élete még a rajzfilmtől távolabb indult, 1951-ben a Nemzeti Színház díszletfestője volt, majd 1957-től alkotott animációs rendezőként. 2009. október 20-án, 83. életévében hunyt el.