Feketék – Szénási Sándor jegyzete

Az Operaház harminc énekesének a feléről kiderült, hogy fekete, sőt afroamerikai, dacára annak, hogy eddig fehér bőrszínük továbbra sem látszik harmonizálni ezzel a csodálatos metamorfózissal, ám az identitások végtelen változatosságát ismerve ebben nincs semmi különös. Egy fehér is lehet belül fekete. Ráadásul a mondott énekesek csak átmenetileg lettek afroamerikaiak, arra az időre, amíg fellépnek a Porgy és Bess előadásaiban, utána ismét sápadtarcúak lesznek, hacsak nem válnak egy időre a mongoloid nagyrassz tipikus képviselőivé a Pillangókisasszony című Puccini-operában.

A dolog lényege ugyanis az, hogy az énekesek Ira Gershwinnek, a zeneszerző testvérének és szövegírójának előírása miatt írták alá Ókovács Szilveszter főigazgató nyilatkozatát az afroamerikaiságról. A jogörökös tavaly már csinált egy botrányt, az ideit az Operaház el akarta kerülni, és a megoldás, meg kell mondanunk, pont annyira nem szellemtelen, mint amennyire az örökös akarata hülye. Valamennyire érthető persze, hogy egy szubkultúra bemutatásához arra jellemző figurákat szeretne az alkotó, de a szándék valóra váltása azt jelentené, hogy a világ bizonyos részein az opera előadhatatlan lenne, ami nyilván a kultúrához való hozzáférés demokratikus jogának a csorbítása. Ezt pedig Magyarországon nem szeretik, inkább jöjjön az álfeketeség arra a kis időre, amíg Soros migránskaravánok color-készletével át nem színezi a bőrünket.

Onnantól "A falu rossza" felújítása lesz majd érdekes, ahol a kántortanító ruandai fekete, Finum Rózsi menyecske szíriai arab, a szőlőpásztor meg líbiai. De nem ez a lényeg, hanem az Operaház kiváló ötlete nehéz helyzetek áthidalására. Innentől minden csak deklaráció kérdése. Bantu vagyok a niger-kongói nyelvcsaládból, feleljük, ha nemzeti elkötelezettségünket firtatják, az utcai plakátnak meg arra a kérésére, hogy támogassuk Orbán Viktor politikáját, csak nevetünk, és a vállunkat vonogatjuk. Ki az?

Szénási Sándor jegyzete a 2019. április 9-i Esti gyorsban hangzott el.