„Klubrádió
Reggeli gyors

Európa ellen, rendületlenül

11/12/2019 07:21

| Szerző: Kárpáti János/Klubrádió

Kovács Zoltán hozta a formáját, sorosozott egyet az Európai Tanácsban tartott viharos meghallgatás után. Varga Judit már lezárná a 7. cikk szerinti eljárást. Így nehéz lesz.

2019. december 11. Reggeli gyors - részlet 19.12.11. Lapszemle/Kárpáti János
05:09
00:00

Köszöntöm a hallgatókat. Összecsapásnak minősíti a Politico című amerikai portál európai kiadása azt a tegnapi brüsszeli meghallgatást, amelyet az uniós tagországok kormányainak illetékeseiből álló testületben, a Tanácsban tartottak a jogállamiság magyarországi helyzetéről. Ez volt a témában rendezett második ilyen tanácsi eszmecsere, miután tavaly szeptemberben az Európai Parlament az uniós szerződés hetedik cikke alapján eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, az európai alapértékek védelmében.

A Politico által viharosnak nevezett, kétórás rendezvényen magyar részről visszautasították a mások által hangoztatott aggodalmakat, amelyek a felsőoktatás és a tudományos élet szabadsága, az ellentmondásos igazságügyi reform, illetve amiatt hangzottak el, hogy Magyarországon több mint négyszáz médiaintézményt vontak össze egyetlen, kormánybarát testület irányítása alatt.

Varga Judit már lezárná

Varga Judit igazságügyi miniszter az ülés után közzétett Twitter-bejegyzésében azt írta, a hetedik cikk szerinti eljárást le kellene zárni, mert az nem vezet sehova, „csak bizalmatlanságot kelt a tagállamok között”.

Migrációs konferencia Budapesten
 
Kovács Zoltán
Fotó: Mohai Balázs / MTI
 

Kovács Zoltán feltette a szokásos lemezt, sorosozott

Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár magáról a zárt ülésről twitterezett, képeket és kommentatív megjegyzéseket tett közzé az elhangzottakkal kapcsolatban – írja a Politico. Kovács egyebek közt megosztott egy olyan fotót, amelyen Soros György és Vera Jourová, az alapértékek és az átláthatóság kérdéseiben illetékes cseh európai bizottsági alelnök látható, és azt a kommentárt fűzte hozzá, „így működik a Soros-zenekar”. Magyar fordításban ez - a kétségkívül frappánsabb - Soros-kórusként futott körbe tegnap a médián, de az eredeti, angol nyelvű szövegben Kovács az orchestra szót használta. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter követelte, hogy Kovács távozzon az ülésteremből.

Az ülés után a magyar államtitkár arról twitterezett, hogy „a Soros-zenekar ideológiai alapú politikai küzdelembe rángatta bele az EU Tanácsát”. Már korábban megoldott, megfáradt ügyek előhozataláról írt.

Orbánéknak írásban kell magyarázkodniuk

Az ülés finn rotációs elnöksége – teljesen szokatlan módon – a nyilvánosság előtt utasította vissza a magyar kormányzati tisztségviselő magatartását. A résztvevő minisztereket – mondta újságíróknak Tytti Tuppurainen, a finn uniósügyi tárca vezetője – teljesen megdöbbentették ezek a Twitter-bejegyzések. Utalva Kovács „sorosozására”, a finn miniszter azt mondta, minden kollégájától azt várja, hogy mondjanak határozott nemet mindenfajta antiszemitizmusra. Az elnökség felkérte a magyar küldöttséget, adjon írásos magyarázatot a történtekre.

A Politico beszámol arról is, hogy Maros Sefcovic, aki az intézményközi kapcsolatokért felel alelnöki rangban az Európai Bizottságon belül, elfogadhatatlannak minősítette a szóban forgó Twitter-üzenetek nyelvezetét. „Gyakran nevezzük magunkat európai családnak, és családtagokkal szemben ilyesmitől határozottan tartózkodunk” – fogalmazott Sefcovic.

Szó sincs az ügy lezárásáról

A Politico által név nélkül idézett diplomaták egyike azt mondta, a történtek azt húzzák alá, hogy igenis szükség van további meghallgatásokra. „A magyar kormánnyal kapcsolatos elvárásaink szintje meglehetősen alacsony, valahogy mégis képesek arra, hogy csalódást tudjanak okozni” – fogalmazott a diplomata. Egy másik diplomata Kovács Zoltán performance-ából azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok esetleg nyilvános ülést szeretnének inkább. Ez nagy mértékben megkönnyítené a dolgokat – tette hozzá.

Az amerikai portál beszámolója szerint az ülésen kérdéseket vetett fel Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Szlovénia, Spanyolország és Svédország képviselője. A keleti EU-tagállamok azonban nagyrészt csöndben maradtak.

A frontvonalak megmerevedtek

 

A francia AFP - és annak nyomán az osztrák APA - hírügynökség beszámolójának az élén azt a fordulat szerepelt, hogy a meghallgatás botrányosan végződött. Ezzel a hírügynökség is utalt Kovács Zoltán twitterezésére és a finn rotációs elnökségnek az antiszemitizmus elleni felszólalására. De az AFP a kérdéskör érdemi részét illetően is úgy látja, hogy a frontvonalak megmerevedtek. Varga Judit boszorkányüldözésről beszélt. Vera Jourová alelnök ugyanakkor azt hangoztatta: a magyar fél igyekszik meggyőzni őket, hogy minden rendben van, de neki vannak még aggályai, és folytatni kell a megbeszéléseket a hetes cikk szerinti eljárás keretében. Didier Reynders belga igazságügyi biztos egyenesen arról beszélt az AFP szerint, hogy a helyzet tovább romlik. Michael Roth, az uniós kérdésekben illetékes német államminiszter pedig úgy vélekedett: a legutóbbi magyar kormányzati törvénykezdeményezések arra utalnak, hogy nem előre-, hanem további visszalépés lehetséges Magyarországon a jogállamiság helyzetét illetően.

A lapszemlét a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor.

Reggeli gyors
2019.12.11. 06:00
Szerző: Kárpáti János