„Klubrádió
A lényeg

Itt a vége, Dobrev és a DK győzött az előválasztáson

30/09/2021 23:51

| Szerző: Klubrádió

Megszámolták az előválasztáson leadott szavazatokat. Dobrev Klára győzött a miniszterelnök-jelöltek versenyében, és a DK vitte a legtöbb egyéni körzetet is. Dobrev mögött Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter jutott a második fordulóba. Érdekesebb eredmények a végéről: kikapott Molnár Gyula volt MSZP-elnök, aki most DK-sként indult, nagyot nyert viszont két korábbi párttársa, Kunhalmi Ágnes és Hiller István.

A miniszterelnök-jelöltek versenye így zárult mind a 106 körzet adatai alapján: 

1. Dobrev Klára: 214 319 szavazat (34,76 %)
2. Karácsony Gergely: 168 396 szavazat (27,31 %)
3. Márki-Zay Péter: 123 453 szavazat (20,02 %)
4. Jakab Péter: 86 909 szavazat (14,10 %)
5. Fekete-Győr András: 20 944 szavazat (3,4 %)

Pártok és körzetek – végeredmény

1. Demokratikus Koalíció: 32 képviselő
2. Jobbik: 29 képviselő
3. MSZP: 18 képviselő
4. Momentum: 15 képviselő
5. Párbeszéd: 7 képviselő
6. LMP: 5 képviselő

Csütörtök 

Ezek az utolsó eredmények: több mint kétharmaddal nyert Kunhalmi Ágnes a budapesti 15-ös választókerületben.

1. Kunhalmi Ágnes (MSZP) 6295 szavazat, 68,67%
2. Ferencz István (DK) 2872 szavazat, 31,33%

Sok szavazat, nagyon szoros verseny alakult ki Budapest 18-as választókerületében (XVIII. kerület), ahol kikapott a volt MSZP-elnök, jelenleg DK-színekben induló Molnár Gyula. Mindössze 73 szavazat volt közte és a momentumos Tóth Endre között.

1. Tóth Endre (Momentum) 5706 szavazat, 50,32%
2. Molnár Gyula (DK) 5633 szavazat, 49,68%

A budapesti 14. választókerületet (XVII. kerület) magabiztosan nyerte a Jobbik, ez egyben a jobboldali párt egyetlen fővárosi győzelme.

1. Szilágyi György (Jobbik) 5132 szavazat, 62,36%
2. Lukoczki Károly (MSZP) 3098 szavazat, 37,64%

A 16-os választókerületben, amely Kispestet és Pesterzsébetet foglalja magában, a jelenlegi MSZP-s képviselő, Hiller István újrázhat, miután óriási fölénnyel nyert.

1. Hiller István (MSZP) 6935 szavazat, 84,42%
2. Vidákovics László (ÚVNP/Momentum) 6935 szavazat, 15,58 %

Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületében a Jobbik nyert, ezzel a vidéki körzeteket nézve 28-28-ra állnak a DK-val. Ez lett az eredmény a hajdúböszörményi székhelyű körzetben:

1. Hegedüs Péter, Jobbik: 2118 szavazat
2. Tóth József, DK: 1956 szavazat
3. Tömöri Zsolt Sándor független, a Momentum támogatásával 1092 szavazat.

Az utolsó eredményt egész meglepő módon olyan körzetből vártuk, ahol csak egy jelölt indult. De Boldog István, hivatali vesztegetéssel gyanúsított fideszes politikus körzetében is megvan már az ellenzéki induló: Csányi Tamás, a Jobbik jelöltje, aki 4135 szavazatot kapott. Ez volt tehát a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es, törökszentmiklósi választókerület. 

Itt kezdődött a nap, éjfél körül:

Budapest 2-es számú választókerületében a momentumos Orosz Anna alpolgármester fölényes győzelmet aratott Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettessel szemben.

1. Orosz Anna (Momentum): 8445 szavazat
2. Gy. Németh Erzsébet (DK): 3801 szavazat

Szeged 2-es választókerületében a momentumos Mihálik Edvin Máté nyert.

1. Mihálik Edvin Máté (Momentum): 3417 szavazat
2. Tóth Péter (Jobbik): 2090 szavazat
3. Tóth Szabolcs (MMM): 1279 szavazat

A Hajdú-Bihar megyei 2-esben hárman indultak:

1. Mándi László (Momentum-Jobbik-MSZP-P-LMP-MMM): 2945 szavazat (54,86%)
2. Vaszkó Imre (DK-Liberálisok): 2180 szavazat (40,61%)
3. Fülep Olivér (Civil Fórum Debrecen): 243 (4,53%)

Keszthely Budapest 6-os számú választókerületében Elekes István nyert

1. Elekes István (Momentum): 1280 szavazat (39,30%)
2. Czuth Zoltán László (MSZP-P): 1196 szavazat (36,72%)
3. Molnár Tibor (MMM-ÚVNP): 781 szavazat (23,98%).

Baranya 1-es, Pécs: Mellár Tamás.

1. Mellár Tamás: 4563 szavazat
2. Nemes Balázs (Momentum): 3767 szavazat

Budapest II. kerületében (Budapest 4-es) Tordai legyőzte Kálmán Olgát.

1. Tordai Bence (Párbeszéd): 6967 szavazat (67,04%)
2. Kálmán Olga (DK): 3425 szavazat (32,96%).

Budapest VIII. kerület (Budapest 6-os): Jámbor András szikrázott.

1. Jámbor András: 3626 szavazat (41,60%)
2. Csordás Anett (Momentum): 2220 szavazat (25,47%)
3. Manhalter Dániel (DK-Liberálisok) 2056 szavazat (23,59%)
4. Demeter Márta (Jobbik) 815 szavazat (9,35%)

Budapest VII. kerület: A címvédő maradt.

1. Oláh Lajos (DK): 4221 szavazat (45,51%)
2. Tompos Márton (Momentum): 3519 szavazat (37,94%)
3. Beleznay Zsuzsanna (Jobbik): 1534 szavazat (16,54 %)

A Pest 2-es választókörzetben Szél Bernadett a szavazatok 80 százalékát elvitte.

1. Szél Bernadett: 10182 szavazat (81,32%)
2. Hegyesi Beáta (DK) 2339 szavazat (18,68%)

Csárdi Antal indulhat a Budapest 1-esért.

1. Csárdi Antal (LMP): 5437 szavazat (60,00%)
2. Gelencsér Ferenc (Momentum): 3625 szavazat (40,00%)

Hajnal Miklós nyert Budapest 3-as számú választókerületében.

1. Hajnal Miklós (Momentum): 5381 szavazat (45,98%)
2. Dr. Komáromi Zoltán (DK) 4803 szavazat (41,04%)
3. Visi Piroska (ÚVNP) 1520 szavazat (12,99%).

Arató Gergely nyert a budapesti 9-es választókerületben

A személyesen leadott és online szavazatok összesítése alapján a DK jelöltje, Arató Gergely nyerte az előválasztást ebben a körzetben, a miniszterelnök-jelölti versenyt pedig Dobrev Klára – írja a 444.

1. Arató Gergely (DK): 3571 szavazat (43,56%)
2. Burány Sándor (MSZP-P): 2886 szavazat (35,20%)
3.Paróczai Anikó (Momentum): 1741 szavazat (21,24%).

Bács-Kiskun 1-es választókerület, Kecskemét

1. Szőkéné Kopping Rita (DK): 1669 szavazat (51,69%)
2. Lejer Zoltán (Jobbik): 1560 szavazat (48,31%).

A Zala megyei 3-as választókerületben, Nagykanizsán a Demokratikus Koalíció jelöltje, Horváth Jácint lesz az ellenzéki jelölt.

1. Horváth Jácint (DK): 2956 szavazat (65,59%)
2. Berta Krisztián (Jobbik): 1551 szavazat (34,41%).

DK-s győzelem a Jász-Nagykun-Szolnok 1-esben.

1. Sziráki Pál (DK): 4092 szavazat (63,83%)
2. Tóth Áron (LMP): 1175 szavazat (18,33%)
3. Dr. Kármán Irén (Momentum): 1144 szavazat (17,84%).

A Pest megyei 1-es választókerületben nagy előnnyel Bősz Anett nyert.

1. Dr. Bősz Anett (DK) 5586 szavazat (60,79%)
2. Tetlák Örs (LMP) 1956 szavazat (21,29%)
3.Orello Marco (MSZP-P) 1647 szavazat (17,92%).

Baranya 3-as: Schwarz-Kiefer Patrik

1. Schwarcz-Kiefer Patrik (Jobbik): 1999 szavazat (59,58%)
2. Frey Benjámin (Momentum): 1356 szavazat (40,42%).

Békés megye 1: Stummer János

1. Stummer János (Jobbik): 4621 szavazat (77,74%)
2. Miklós Attila (MSZP) 1323 szavazat (22,26%).

Békés 4: Szabó Ervin

1. Dr. Szabó Ervin (Jobbik): 3696 szavazat (62,55%)
2. Dr. Szelényi Zoltán (MSZP): 2213 szavazat (37,45%).

Borsod 1 (Miskolc): Szilágyi Szabolcs

1. Szilágyi Szabolcs (Jobbik): 4258 szavazat (55,81%)
2. Dr. Simon Gábor (MSZP): 2900 szavazat (38,01%)
3. Csabalik Zsuzsanna (független) 472 szavazat (6,19%).

Borsod 5: Rokker Zsoltti megnyerte magának a sátoraljaújhelyiek bizalmát.

1. Erdei Sándor Zsolt (Jobbik): 2094 szavazat (69,96%)
2. Berger Zsolt (Momentum) 899 szavazat (30,04%).

Budapesti 8-as választókerület, Zugló: Hadházy négyszer annyi szavazatot kapott, mint az idő közben kiszálló Tóth Csaba.

1. Hadházy Ákos (Momentum): 11070 szavazat (80,72%)
2. Tóth Csaba (MSZP): 2644 szavazat (19,28%).

Maradunk Budapesten: Hiszékeny Dezső, a kerület jelenlegi országgyűlési képviselője most is simán hozta Angyalföldet. A 7. fővárosi válaszókerület MSZP-s jelöltje több szavazatot kapott, mint két ellenfele együttvéve.

1. Hiszékeny Dezső (MSZP): 7 797 szavazat
2. Naszádos Zsófia (Momentum): 3 191 szavazat
3. Keszthelyi Dorottya (DK): 3 067 szavazat

Fejér megye 3. választókerületében, Bicskén nagyot nyert a DK-s jelölt. Ide tartozik Felcsút is, vélhetően Tessely Zoltán indul fideszes részről:

1. Balázs Péter (DK): 2 823 szavazat
2. József András (Momentum): 825 szavazat
3. Bogdán János (MMM): 551 szavazat

Kikapott a Jobbik karlendítve integetős ózdi jelöltje, méghozzá nagyon szoros versenyben, az MSZP-s indulótól. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3. választókerületében ez lett a végeredmény:

1. Kiss Sándor (MSZP): 2 734 szavazat
2. Farkas Péter Barnabás (Jobbik): 2 517 szavazat

A Márki-Zay Péter-féle MMM jelöltje, a volt jobbikos Bana Tibor Vas megye 3-as számú választókerületében, amelynek székhelye Körmend. Érdekesség, hogy a miniszterelnök-jelöltek között ezt a körzete a hódmezővásárhelyi polgármester nyerte, aki 988 szavazatot kapott, szemben Dobrev Klára 983 szavazatával. Ez Márki-Zay első győzelme.

1. Bana Tibor (MMM): 2107
2. Pleva Dániel (Momentum): 1046

Szabolcs megye 2-es számú választókerületében (Tiszavasvári, Nyíregyháza) így alakultak az eredmények:

1. Aranyos Gábor (MSZP-Párbeszéd, támogatók: DK, Momentum): 1389 szavazat
2. Gyüre Csaba (Jobbik, támogató: LMP): 956
3. Kiss Krisztián (Új Világ Néppárt, támogató: MMM): 514

Heves megye 3-as számú, vagyis hatvani választókerületében Korózs Lajosra érkezett a legtöbb voks, a másik két jelölt összesen nem tudott annyi szavazatot begyűjteni, mint az MSZP politikusa, akit a Párbeszéd és a DK is támogatott.

1. Korózs Lajos (MSZP) 2240 szavazat, 54,46%
2. Lőcsei Lajos (Momentum) 1365, 33,19%
3. Varga Ferenc (ÚVNP/Jobbik) 508, 12,35%

Nem indult el Komárom-Esztergom megye 2. választókerületében Vadai Ágnes, a DK alelnöke, aki az előző két választáson itt próbált mandátumot szerezni. Így az egyedüli jelölt a jobbikos Nunkovics Tibor volt Esztergomban, ehhez képest elég sok, 4841 szavazatot kapott.

Siófokon is a Jobbik nyert: Somogy megye 4-es számú választókerületében jelöltjük, Potocskáné Kőrösi Anita a szavazatok kétharmadát kapta. 

1. Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik): 2984 szavazat
2. Kovács Miklós (DK): 1533 szavazat

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 3. választókerületében, Kisvárdán és környékén is jobbikos a győztes, de nagyon nehéz dolga lesz, Seszták Miklós volt miniszter az előző országgyűlési választáson 61,87 százalékot kapott.

1. Tóth Viktor (Jobbik): 1 409 szavazat
2. Sárosy Zoltán (MSZP): 950 szavazat

A másik nyíregyházi választókerületet is jobbikos jelölt nyerte, azonban Lengyel Mátét támogatta az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a DK, az ÚVNP és az MMM is. Szabolcs megye 1. tehát így alakult az előválasztáson:

1. Lengyel Máté (Jobbik): 4463 szavazat
2. Csipkés József István (Momentum): 1103 szavazat

Csongrád megye 3., Szentes: itt is a Jobbik lett a befutó

1. Szűcs Ildikó (Jobbik): 2786
2. Borsik Viktor (Momentum): 1476
3. Mészáros Gábor (ÚVNP): 877

Egyedüli indulóként majdnem tízezer, egész pontosan 9854 szavazattal nyerte meg Budapest 11-es választókerületét, azaz a IV. kerületi képviselő-jelöltséget a DK-s Varju László – jelentette be Sebián-Petrovszki László. Varju itt összefogás nélkül is legyőzte a Fideszt 2018-ban.

Újabb budapesti eredmény, újabb DK-s siker: a párt szóvivője a XV. kerületben nyert nagyot.

1. Barkóczi Balázs (DK): 6162 szavazat
2. Palocsai Béla (Momentum) 2439 szavazat

Kaposvárt is behúzta a DK, Somogy megye 1. választókerületében ez lett a végeredmény:

1. Varga István (DK): 2 844 szavazat
2. Horváth Ákos (Jobbik): 1 580 szavazat
3. Bereczki Dávid (Momentum): 510 szavazat

Győr-Moson-Sopron megye 2. választókerületben, Győr és környékén is meggyőző DK-s fölényt hozott az előválasztás.

1. Gasztonyi László (DK): 2 444 szavazat
2. Juhász István (MSZP): 1 037 szavazat
3. Balla Jenő (MMM): 769 szavazat
4. Németh Eszter (független): 447 szavazat

Kiskunhalason, Bács-Kiskun megye 5. választókerületében is a DK jelöltje nyert.

1. Horváth Roland (DK): 1 868 szavazat
2. Papp Dénes (Momentum): 783 szavazat
3. Kovács Erika (független): 690 szavazat

A Vas megyei 2-es választókerület, azaz a sárvári körzet eredményei így alakultak:

1. Hencz Kornél (MSZP-Párbeszéd): 1411 szavazat
2. Szilágyi Tamás (DK) 1063 szavazat
3. Bányai-Németh Gábor (Momentum) 502 szavazat

Csongrád megyei 4-es: Márki-Zay Péter fölényesen nyerte meg a hódmezővásárhelyi választókerületet.

Márki-Zay Péter (MMM): 5070 szavazat
Mucsi Tamás (DK) 1138 voks

Hajdú-Bihar megye 5. választókerületében, Hajdúszoboszlón kikapott egy ismert MSZP-s képviselő:

1. Kiss László (Momentum): 1 665 szavazat
2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP): 1 382 szavazat

Budapest 10-es választókerületében egyedül indult Szabó Tímea, a Párbeszád társelnöke, aki egyébként 2018-ban simán legyőzte a Fideszt. Ő most az előválasztáson 9033 szavazatot kapott a III. kerületben.

Fejér megyei 5-ös választókerületben, azaz a Sárbogárd központú körzetben a DK jelöltje nyert nagyot:

1. Kertész Éva (DK): 1787 szavazat
2. Gottlóz Tibor (Új Világ Néppárt, LMP): 343 szavazat
3. Orosvári Zsolt (független): 321 szavazat

Hajdú-Bihar megye 4. választókerületében, Berettyóújfalu és környékén meglepetésre a Momentum jelöltje tudott nyerni:

1. Szántai László (Momentum): 1 087 szavazat
2. Szabó Patrik (DK): 761 szavazat
3. Bihary Judit (MSZP): 590 szavazat

Nagyon szoros lett a verseny Bács-Kiskun megye 6. választókerületében, Baján, ahol az online szavazatokkal fordítva tudott nyerni a Momentum jelöltje. Aki szintén Kiss László, ahogy a hajdú-bihari 5. körzetben is, de természetesen csak névazonosságról van szó.

1. Kiss László (Momentum): 1 327 szavazat
2. László Károly (DK): 1 294 szavazat
3. Preininger Rozália (Jobbik): 970 szavazat
4. Vass Antal (Új Világ Néppárt): 277 szavazat

Miután még az előválasztás előtt visszalépett a jobbikos Bíró László, egyedüli jelöltként az MSZP-s Jézsó Gáborra lehetett szavazni Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében, Tiszaújvárosban és környékén. A teológus végzettségű Jézsó 3052 szavazatot kapott az előválasztáson. Bíró indult időközin a fideszes Koncz Zsófia ellen, de veszített. Visszalépéséhez az vezetett, hogy korábban antiszemita kijelentéseket tett.

A Jobbik verhetetlen Dunaújvárosban, a párt jelöltjei négy év alatt a negyedik választást nyerték, még ha ez most előválasztás is volt. Íme a végeredmény Fejér 4-ben:

1. Kálló Gergely (Jobbik): 5 349 szavazat
2. Kovács Janka (Momentum): 1 037 szavazat

Dudás Róbertre Heves 2-ben egyedüli indulóként összesen 4781-en voksoltak az előválasztáson. Ez a gyöngyösi körzet, ahol korábban Vona Gábor indult, a Jobbik egykori, a politikától mára visszavonult elnöke.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3-as egyéni választókerületben, azaz Karcagon is a Jobbik nyert, mégpedig simán:

1. Lukács László György (Jobbik), 3121, azaz 80,07%-nyi szavazattal
2. Turó Vilmos (DK) 593, azaz 15,21%-nyi voksot kapott,
3. Kozma Dániel (Momentum) 184-et, azaz 4,72%-nyit

A Hajdú-Bihar megyei 3-as választókerületben, azaz az egyik Debrecen központú körzetben is a Jobbik nyert:

1. Salamon Gergő (Jobbik): 1303 szavazat
2. Szörényi Károly (DK): 1056 szavazat
3. Kosztin Mihály (Momentum): 844 szavazat
4. Szórádi Sándor (MSZP-Párbeszéd): 363 szavazat
5. Szabó Zsolt (független): 87 szavazat

Szocialista győzelmet hozott az előválasztás Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerületében, Miskolcon. Varga László 2014-ben nyerni tudott ebben a körzetben az országgyűlési választáson, de négy évvel később kikapott a Fidesz jelöltjétől.

1. Varga László (MSZP): 4089 szavazat
2. Hegedűs Andrea (DK): 3498 szavazat

Tapolcán a jobbikos Rig Lajos nyert, hiszen ő volt az egyedüli induló Veszprém megye 3. választókerületében. Így is kapott 3598 szavazatot. Rig Lajos egyszer nyert már időközit, de 2018-ban veszített a Fidesszel szemben. A hírek szerint igazi nagyágyú, Navracsics Tibor lesz az ellenfele áprilisban.

Veszprém megye 4. választókerületében, Pápán is kialakult a végeredmény.

1. Grőber Attila (MSZP): 2 042 szavazat
2. Süle Zsolt (Jobbik): 760 szavazat
3. Jádi István (Momentum): 384 szavazat

A Baranya megyei 4-es országgyűlési választókerület, azaz Szigetvár körzetében mindhárom jelölt ezer fölötti voksot kapott:

1. Szarkándi Lajosné (DK): 1392 szavazat
2. Koltai Péter (MSZP-Párbeszéd) 1285 szavazat
3. Alpár György (MMM): 1021 szavazat

A Budapest 13-as egyéni választókerületben, azaz a XVI. kerületi körzetben a 2-3. helyen volt szoros a verseny:

1. Vajda Zoltán (MMM): 4328 szavazat
2. Nemes Gábor (DK) 2663 szavazat
3. Hollai Gábor (Momentum) 2500 szavazat
4. Palotás János (Új Világ Néppárt) 675 szavazat

A Budapest 17-es választókerületben, azaz a XXI. kerületben, Csepelen magabiztos győzelmet aratott a kerületet kétszer megnyerő Szabó Szabolcs.

1. Szabó Szabolcs (Momentum): 5550 szavazat
2. Komjáthi Imre (MSZP-Párbeszéd): 2979 szavazat

Első nap, szerda

Szerda délután érkeztek az első eredmények, Sebián-Petrovszki László, a DK országos előválasztási bizottsági tagja olvasta fel őket.

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun megye 2. választókerületében, Kecskeméten kikapott az MSZP jelöltje, akit szavazatvásárlással vádoltak.

1. Bodrozsán Alexandra (Momentum): 2 790 szavazat
2. Király József (MSZP): 2 373 szavazat

Bács-Kiskun megye 3. választókerületében, Kalocsán is a DK jelöltje nyert:

1. Magóné Tóth Gyöngyi (DK): 2 685 szavazat
2. Kudron Nándor (Jobbik): 1 590 szavazat
3. Angeli Gabriella (MSZP): 372 szavazat

Bács-Kiskun megye 4-es választókerületében, Kiskunfélegyházán csak egyetlen jelölt volt: Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP megyei elnöke, a város önkormányzati képviselője. 2425 szavazatot kapott, ő lehet így az ellenzék közös jelöltje Lezsák Sándor ellen jövő áprilisban. Nagyon nehéz dolga lesz: Lezsák a szavazatok 60,21 százalékát szerezte meg legutóbb.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 4. választókerületében, Kazincbarcikán és környékén Hernádszentandrás jobbikos polgármestere nyert, méghozzá igen simán.

1. Üveges Gábor (Jobbik): 2 980 szavazat
2. Hornyák Evelin (Momentum): 1 224 szavazat
3. Koleszár István (független): 290 szavazat

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. választókerületében, Mezőkövesden liberális jelölt nyert:

1. Sermer Ádám (DK, Liberálisok): 1556 szavazat
2. Kormos Anna (MSZP): 1216 szavazat

Budapest

Este megjött az első fővárosi eredmény is: az 1-es számú választókerületben, amely nagyrészt az I. és az V. kerületből áll, nyert a címvédő, a Hollik István Fidesz-szóvivőt 2018-ban legyőző Csárdi Antal.

1. Csárdi Antal (LMP): 5437 szavazat 60,00%
2. Gelencsér Ferenc (Momentum): 3625 szavazat 40,00%.

Csongrád megye

Hatalmasat nyert Szabó Sándor Szegeden, ez a csongrádi 1-es választókerület:

1. Szabó Sándor (MSZP): 6 588 szavazat
2. Binszki József (DK): 2 416 szavazat

Fejér megye

Fejér megye 1. választókerületében, Székesfehérváron kikapott a DK offshore-gyanú miatt támadott jelöltje:

1. Márton Roland (MSZP) 3057 szavazat
2. Ráczné Földi Judit (DK) 2440 szavazat

Hatalmas fölénnyel vitte a Jobbik jelöltje a Fejér megyei 2-es választókerületet:

1. Fazakas Attila (Jobbik): 3189
2. But Sándor (Új Világ Néppárt): 309 szavazat

Győr-Moson-Sopron megye

Győr-Moson-Sopron megye 1. választókerületében, Győr városában is a DK győzött a Momentum előtt:

1. Jancsó Zita (DK): 2972 szavazat
2. Rehó Tibor (Momentum): 2515 szavazat

Hajdú-Bihar megye

Debrecenben nem sikerült győznie Pálinkás Józsefnek, második lett a volt MTA-elnök. Az előválasztást a DK színes egyénisége, Varga Zoltán nyerte, aki alufóliasisakban trollkodott a közgyűlésen a fideszesek sorosozásra reagálva, majd egy ereszdarabot vitt be a Parlamentbe, Szájer József politikai pályafutásának végére emlékezve. Ő indulhat Kósa Lajos ellen.

1. Varga Zoltán (DK): 2758 szavazat
2. Pálinkás József (Új Világ Néppárt): 1665 szavazat
3. Szabó Bence (Momentum): 1586 szavazat
4. Illés Rácz Mariann (Jobbik): 173 szavazat.

Heves megye

A megye 1. választókerületében, Egerben DK-s győzelem született az előválasztáson:

1. Berecz Mátyás (DK): 3 941 szavazat
2. Jánosi Zoltán (Momentum): 1 507 szavazat

Komárom-Esztergom megye

Komárom-Esztergom megye 1. választókerületében két jelölt maradt versenyben, miután a hat párt nem adott befogadó nyilatkozatot a civilként induló Popovics Juditnak. Az MSZP frakcióvezető-helyettese nagyon kikapott Tatabányán:

1. Konczer Erik (DK): 4 299 szavazat
2. Gurmai Zita (MSZP): 2 152 szavazat

Nógrád megye

Nógrád megye 1. választókerületében hirdetettek először eredményt az egyéni jelöltek között az előválasztás hivatalos oldalán, Facebook-videóban fél hat körül. A salgótarjáni körzet így alakult:

1. Godó Beatrix (DK): 2611 szavazat
2. Horváth Ferenc (Momentum): 1229 szavazat
3. Dömsödi Gábor (Új Világ Néppárt): 776 szavazat.

Nógrád megye 2. választókerületében, a balassagyarmati körzetben az egyedül induló Gyenes Szilárd nyert, 2240 szavazatot kapott.

Pest megye

Szél Bernadett nyerte az előválasztást Pest megye 2. választókerületében, Budakeszin és környékén. A Momentum jelöltje kapta aznap az egyéni választókerületek közül messze a legtöbb szavazatot. Szél 2018-ban LMP-sként mindössze 296 szavazattal kapott ki ebben a körzetben a fideszes Csenger-Zalán Zsolttól az országgyűlési választáson. Akkor még nem volt ellenzéki összefogás, viszont jövőre nem Csenger-Zalán, hanem vélhetően Menczer Tamás KKM-államtitkár indul.

1. Szél Bernadett (Momentum) 10 182 szavazat
2. Hegyesi Beáta (DK) 2330

Pest megye 3-as választókerületében (Szentendre és környéke) négyen voltak versenyben, az eredmények így alakultak:

1. Buzinkay György (Momentum): 3313 szavazat
2. Pál Gábor (Jobbik): 3012 szavazat
3. Kóder György (MMM): 1698 szavazat
4. Katona Andrea (független): 827 szavazat

Érdekesség, hogy Karácsony Gergely győzni tudott a Pest megyei 2-es és 3-as választókerületben is, sőt, előbbiben Márki-Zay Péter lett a második. Addig csak ebben a két pesti körzetben és egy somogyiban nem Dobrev Klára kapta a legtöbb szavazatot.

Váccal folytatjuk. A Pest megyei 4. választókerületben szoros versenyben győzött a Jobbik jelöltje.

1. Inotay Gergely (Jobbik): 2 766 szavazat
2. Juhász Béla (Momentum): 2 416 szavazat
3. Gyurcsik Ádám (független): 523 szavazat

Pest megye 5-ös számú választókerületében, Dunakeszin a volt főpolgármester-helyettes simán győzött:

1. Dorosz Dávid (Párbeszéd) 6510 szavazat
2. Tonzor Péter (DK) 3385 szavazat
3. Fekete László (Új Világ Néppárt) 483 szavazat

Pest megye 6. választókerületében, Gödöllőn az LMP adhatja az ellenzéki indulót jövőre:

1. Hohn Krisztina: 3 348 szavazat
2. Simon Erika (Új Világ Néppárt): 2 374 szavazat
3. Varga Zoltán (Momentum): 1 800 szavazat

A 8-as választókerületben, Szigetszentmiklóson szoros versenyben, kicsivel, de nyert a DK jelöltje:

1. Jószai Teodóra (DK) 4102 szavazat
2. Nagy János (Jobbik) 3914 szavazat

Maradva a megyében: Schmuck Erzsébet egyedüli jelöltként nyerte Pest 9-es választókerületét, amelynek központja Nagykáta. Az LMP-s politikus 2685 szavazatot kapott.

A Pest megyei 10-esben, Monoron a Párbeszéd jelöltje meggyőző fölénnyel nyert a DK-s indulóval szemben:

1. Gér Mihály (Párbeszéd): 2 771 (69,94%)
2. Magdics Máté (DK): 1 191 (30,06%)

Pest megye 11. választókerület, Dabas:

1. Jánosi-Lesi Ágota (DK): 2 376 szavazat (55,62%)
2. Andrejka Zombor (Momentum): 1 896 szavazat (44,38%)

A 12. körzetben, Cegléden a Jobbik győztes jelöltje több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a két ellenfele együttvéve:

1. Zágráb Nándor (Jobbik): 2 645 szavazat
2. László Ferenc (MSZP): 508 szavazat
3. Sipos Mihály (független): 436 szavazat

Somogy megye

Újabb eredmények érkeztek háromnegyed tíz felé. Elsőként Somogy megye 3. választókerületéből, ahol olimpiai bajnok vízilabdázó lesz az ellenzék jelöltje. A jobbikos Steinmetz Ádám egyedül indult a marcali körzetben, és 2 464 szavazatot kapott.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A szabolcsi 4. választókerület szorosan zárult, a vásárosnaményi körzetben 75 szavazattal nyert a DK-s jelölt az MSZP-s előtt:

1. Sápi Mónika (DK): 1060
2. Bíróné Dienes Anett (MSZP): 985 szavazat

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 5. választókerületben, Mátészalkán szerezte meg első győzelmét a Jobbik. Érdekesség: ez volt az első körzet, ahol a miniszterelnök-jelölteknél nem Dobrev Klára nyert, hanem Jakab Péter.

1. Földi István (Jobbik): 2 225 szavazat
2. Papp Ildikó (MSZP): 1 101 szavazat

Tolna megye

Fél hétkor folytatódtak a bejelentések, elsőként a Tolna megye 1-es, Szekszárd központú választókerülettel:

1. Harangozó Tamás (MSZP) 2617
2. Bozsolik Róbert (Jobbik) 2089

Tolna megye 2-es választókörzet, Dombóvár: DK-s győzelem.

1. Szabó Loránd (DK): 1609 szavazat,
2. Száraz Zoltán (Momentum) : 1165 szavazat.

Tolna megye 3. választókerületében a személyesen leadott szavazatokkal még a DK jelöltje vezetett, ám az online voksokkal elhúzott jobbikos ellenfele. Ebben, a paksi körzetben indítja a Fidesz Süli Jánost, az atomerőmű bővítéséért felelős minisztert.

1. Bencze János (Jobbik): 1423 szavazat
2. Tóth Attila Szilveszter (DK): 1151 szavazat

Vas megye

Ahogy azt várta is Czeglédy Csaba, a DK jelöltje, ő nyert Szombathelyen, szoros csatában az LMP-s Ungár Péter ellen. Nem múlott sokon a döntés az előzetesen is egyik legkiélezettebbnek ígérkező választókerületben, a Vas megyei 1-esben:

1. Czeglédy Csaba (DK) 3837 szavazat
2. Ungár Péter (LMP, Jobbik, MSZP, Párbeszéd, Momentum, ÚK) 3661 szavazat
3. Koczka Tibor (Új Világ Néppárt) 110 szavazat

Ungár Péter gratulált is Czeglédynek, majd hozzátette: „azért szépet küzdött a zavaros hátterű buzi zsidó budai milliárdos, valljuk be”.

Veszprém megye

Nagyon kikapott a volt MSZP-elnök, Mesterházy Attila a Veszprém központú megyei 1-es körzetben:

1. Csonka Balázs (DK): 3683
2. Mesterházy Attila (MSZP): 1827 szavazat

Veszprém megye 2. választókerületében is megvan az eredmény: Balatonfüreden és környékén szintén a DK nyert.

1. Benedek Szilveszter (DK): 2 900 szavazat
2. Szecsődi Andrea (Momentum): 2 118 szavazat

Zala megye

Zala megyei első választókerületében, Zalaegerszegen is a DK nyert:

1. Csidei Irén (DK) 1928 szavazat
2. Föőr Gábor (MMM) 1025
3. Plesz Dóra (Momentum) 911
4. Benke Richárd (Jobbik) 618
5. Paksy Zoltán (LMP)