„Klubrádió

Demokráciateszt

30/01/2021 17:30

| Szerző: Klubrádió

A Klubrádió közleménye.

 

A február elsejére az összes ellenzéki párt kérésére (kötelezően) összehívott rendkívüli parlamenti ülés napirendjének egyike a Klubrádió közeljövőjét közvetlenül meghatározó médiatörvény-módosítási indítvány.

Az egypárti Médiatanács meghirdette a 92.9 MHz-es frekvencia újrahasznosítását, miközben egyébként a Klubrádió szerződéshosszabbításának ügye per alatt áll. A pályázaton a Klubrádió nyertesközeli pozícióban van, hiszen versenytársát a hatóság alaki okok miatt kizárta. Ám e látszólag mellékszereplő a határozat ellen keresetet nyújtott be, aminek következtében a pályáztatási folyamat szükségképpen legalább fél évre megszakadt.

A jelenleg érvényes jogszabály szerint a frekvencia használójának a pályázat időtartamára sem adható ideiglenes műsorsugárzási engedély, miközben az, akinek végleg, tehát a törvény szerinti egyszeri hosszabbítást követően fut ki a licensze, az részesülhet ilyen kegyben. Az MSZP törvénymódosítási javaslata éppen ennek az alkotmány- és észszerűség-ellenes anomáliának a feloldását szolgálja, aminek következtében nem mellékesen megszűnik a Klubrádió ideiglenes elhallgattatásának az abszurd jogi alapja.

A kormánypárt hétfői fellépésének három opciója van. Az elvárható viselkedés az ülésen való részvétel és a javaslat megszavazása. Amennyiben távolmaradásával a Fidesz-KDNP szabotálja az Országgyűlés munkáját, vagy nem szavazza meg az indítványt, egyértelművé teszi, hogy a Klubrádió frekvenciájának megvonása mögött nincsenek valós jogi érvek, hanem kifejezetten politikai akarat csorbítja több százezer ember sokoldalú tájékozódáshoz fűződő alapvető jogát.

A közlemény angol nyelven itt olvasható.