Büszkeség, csókküldemény, festett fotó

Az előző adásunk zárásaként a politikai közbeszéd átalakulását vizsgáltuk, illetve arról beszélgettünk Tóth M. Zsombor nyelvésszel, hogy elsősorban alkalomtól függően válogatja meg szavait a felszólalni készülő politikus. Egyes kifejezések közegtől, hallgatóságtól függően mást-mást jelenthetnek. Persze vannak olyan jelmondatok, metaforák, erős szavak, amelyek ugyanazt, vagy hasonló érzetet kelthetnek a legtöbbekben. A 146. epizódban elsőként egy ilyen kifejezést elemeztünk. De legalábbis megpróbáltuk kideríteni róla, hogy valóban ugyanarra gondolunk-e mindannyian, ha meghalljuk. Ez a büszkeség. Megyeri Zsuzsanna pszichológus az interjúban elmondta, ő például kifejezetten idegenkedik ettől a szótól. Ahogy sokakban szintén inkább negatív érzetet kelt. A beszélgetésből kiderült, esemény és személyiségfüggő is, hogy mire lehetünk büszkék, egyáltalán, mire illik büszkének lenni. Az érzés kimutatása pedig újabb aggályokat rejthet magában.

Kézzel fogható jele is lehet persze annak, hogy a büszkeségünk megalapozott. Például, ha gratuláló üdvözlőlapot kapunk valakitől egy teljesítményünk elismeréseként. Az ilyen figyelmesség gyakran kerül a hűtő ajtajára egy mágnes segítségével. Ahogy a hasonló pozitív tartalmú lapok is. Régebben is gyakran őrizték meg a levelezőlapokat, sőt néha társaságban meg is mutatták a gyűjteményt a háziak, mondta el Petercsák Tivadar néprajzkutató. Hozzátette, ilyenkor a vendégeknek illet is figyelmesen végig böngészni a távolból küldött dekoratív üdvözlő kártyákat. A beszélgetésből az is kiderült, hogy a képes levelező lapok 19 története egészen 1870-ig nyúlik vissza, és már a kezdet kezdetén volt közöttük útibeszámoló, úgynevezett csókküldemény vagy apropó nélküli kedveskedés. Petercsák Tivadar elmondta, ezek az üzenetek a polgárosodással jöttek divatba, egyrészt mert tartalmasabbak voltak, mint egy távirat, másrészt, mert olcsón szállította a posta.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy sokszor híres festők művei kerültek a képeslapok illusztrált oldalára. Vagy éppen fotók. Utóbbiaknak azonban elég hosszú utat kellett megtenniük, mire a pillanat megörökítése mellett művészeti alkotásként is számon tartották őket. Kincses Károly fotómuzeológus elmondta, eleinte még alkalmazott művészetnek sem nevezhették, hiszen minden fotóból csak egy darab készült, nem sokszorosítás. Hozzátette, maga a fénykép és annak készítői is tehetnek arról, hogy ilyen lassan vált elismertté a műfaj, hiszen sokáig a festészet kiegészítőjeként működött.