„Klubrádió
Esti gyors

"A magyarok nem szeparatisták"

18/07/2019 19:28

| Szerző: Klubrádió

A Kárpátalja című lapban olyan térkép jelent meg, amely Magyarországhoz tartozónak mutatja a megye egy részét. Ezt állítja az ukrán Külügyminisztérium.

 

Eljárás indulhat a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ellen, mert a hetilapjában olyan térképet jelentetett meg, amely sértette a kormány érzékenységét. A megbízott külügyminiszter szerint úgy ábrázolták Kárpátalját, mintha annak egy része Magyarországhoz tartozna, ez pedig szeparatizmus. Brenzovics László elnök szerint szó sincs ilyesmiről. Vasárnap előrehozott parlamenti választások lesznek, a lapban azt ábrázolták, hogy milyen területen élnek magyarok, s azt valóban piros, fehér, zöld színekkel fedték le. A céljuk az volt, hogy szavazásra buzdítsák a magyar választókat.

A külügy lépése Brenzovics László szerint része annak a magyarellenes hangulatkeltésnek, ami évek óta folyik Ukrajnában. Botrányt próbálnak kelteni, hogy ennek ürügyén zaklathassanak majd magyarokat, újságírókat, lapterjesztőket. Azt remélték, hogy az elnökválasztás után megszűnik majd a hangulatkeltés, de nem így lett.

Az előrejelzések szerint az új elnök, Zelenszkij pártja mintegy 40 százalékon áll, koalícióban tehát mg tudja szerezni a többséget. Annak ellenére is, hogy egy fiatal képződmény, a programja sem egészen világos. Porosenko, az előző elnök pártja pedig 10 százalék alá szorulhat. A magyar közösség most hivatalosan nem támogatja egyik erőt sem. A többség feltehetően a centrista pártokra szavaz majd. Huszonnyolc év óta most először történt meg, hogy egyik párt sem indít magyar nemzetiségű jelöltet.

A nyelvtörvény, ami állítólag az oroszok ellen irányul, de minden kisebbséget sért, valószínűleg kulcsfontosságú lesz majd a szavazásnál. Brenzovics László szerint a magyarok lojális állampolgárai Ukrajnának, de a nemzeti jelképeikhez ragaszkodnak továbbra is.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: karpatalja.net.

Esti gyors
2019.07.18.18:00
Műsorvezető: Kárpáti János