„Klubrádió
Megbeszéljük...

Bodolai: Okos döntés volt kirúgni Dull Szabolcsot

30/07/2020 17:10

| Szerző: Klubrádió/szg

Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány vezetője szerint okos döntés volt kirúgni a főszerkesztőt, ezt nem sajnálja. Azt viszont bánja, hogy nem adott időt a szerkesztőségnek a 444-hez kiszivárgott ülés után, hogy válasszák meg az utódát. Vaszily Miklóssal jó a kapcsolata, és Gerényi Gáborról nem gondolja, hogy politikai okból készítette volna el az elhíresült tervét. Bízik benne, hogy újra fel tudják építeni az Indexet, bár talán már nem lesz ugyanolyan, mert ezt a szellemiséget nem lehet száz százalékban követni.

2020. július 30. Megbeszéljük / részlet, Bodolai László (20.07.30.)
19:25
00:00

Bodolai Lászlóval, az Index.hu Zrt-t kiadó, tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnökével a szerdai elmaradt interjú után csütörtökön tudtunk beszélni. Azt mondta az elmúlt hét eseményeiről: ugyanezt kapta három évvel ezelőtt a jobboldali médiától, „sőt, szinte kisebb dózisban, mint most a másik oldaltól”, tudja, milyen célpontnak lenni.

Kérdeztük arról, hogy megérkezett Tevan Imre főszerkesztő-helyettesként az Indexhez, erre azt mondta: bár vannak, akik ugyan felmondtak, de még működtetik a lapot, ez nyilván csak ideiglenes állapot, fel kell tölteni a szerkesztőséget. Ugyanott nem lehet folytatni, elég sok sebet kapott mindenki, ő is, a szerkesztőség is, ezeknek a sebeknek be kell gyógyulniuk. Arra a kérdésre, hogy hányan maradtak önszántunkból az Indexnél, azt mondta, pontosan nem tudja, de tény, hogy nem sokan.

Műsorvezetőnk, Bolgár György felidézett két esetet az elmúlt napokból, amelyet mintha nem kellő kritikával írt volna meg a portál: elsőként amikor beszámoltak arról, hogy szalmonellás tojást hívták vissza, nem jelezték, hogy Mészáros Lőrinc cégét érinti az ügy, az Orbán Viktor balatoni fotójáról szóló cikkből pedig kivették Tiborcz István nevét. Bodolai László úgy reagált: erre nincs ráhatása, nem is tudott róla, nem volt ilyen utasítás, a szerkesztőséget kell megkérdezni, miért történt így.

„Okos döntés volt”

Bodolai László hangsúlyozta: elég komoly munkajogi, cégvezetési vitája volt Dull Szabolccsal, ezt a vitát nem sikerült optimálisan rendezni, mert folyamatosan ultimátumokat kapott, nem látott kompromisszumra törekvést. Szerinte bármelyik médiacég vezetője így döntött volna ebben a helyzetben. Úgy fogalmazott: Dull Szabolcs felmentésével mindenképpen „okos döntést hoztam”. 

Azt viszont megjegyezte: ha a 444-hez kikerült szerkesztőségi megbeszélés után adott volna két órát, hogy álljanak elő egy új főszerkesztővel, akkor talán le lehetett volna csillapítani a kedélyeket, esetleg ebben hozott hibás döntést. Hozzátette: az ülésen méltatlan támadásokat kapott kapott olyan emberektől, akikért sokat tett. Szerinte sokan nem akarták, hogy így alakuljon, de volt egy „nagyon kemény mag”, amelynek ez volt az érdeke, hogy „erre sodródjon az Index”.

 
Szombathy Pál, Bodolai László és Sztankóczy András az Index szerkesztőségi gyűlésén Fotó: Bődey János/Index
 


Megismételte: ez az ügy nem a tartalomról szólt, ha tiltotta volna, hogy miről írhatnak, akkor megértené az újságírók reakcióját. Szerinte itt a pénzügyi függés elleni szabadságharcról volt szó, megörökölte az Indamediához (a korábbi CEMP-hez) fűződő viszonyt, amelyben ő őrlődött a kettő között. Azt mondta, Jenei Miklós, a gazdasági rovat vezetője szerdán a Klubrádióban korrektül nyilatkozott a helyzetről.

Bodolai azt is mondta: nem volt operatív vezető, a vezérigazgató távozásáig nem látott rá a pénzügyekre, akkor szembesült vele, hogy a cash-flow-t tekintve nagyon rosszul állnak. Ezzel együtt azt is mondta: jól teljesített az Indamedia, de nem lehetett tudni, hogy mi lesz két hónap múlva, ha például jön a koronavírusnak egy második hulláma.

Vaszily és Gerényi

Műsorvezetőnk úgy fogalmazott: Vaszily Miklós „a kormány ítéletvégrehajtója”, ezért talán Bodolainak is tudnia kellett volna, amikor ő megjelent az Index mögötti cégben, hogy itt pakolni kell. Bodolai elmondása szerint viszont nagyon korrekt volt a viszony három éve az Indamediával, indokolt kéréseik voltak. Vaszilyval pedig nagyon régi a munkakapcsolata, személyesen is sokat segített neki, és amikor bekerült az Indamediába, leült vele és elmondta neki, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, még csak közvetve sem sugározhatnak olyan üzenetet az Index felé, amely nyomásnak érzékelhető.

Szerinte egyébként a szerkesztőség kiszervezésének ötletével előálló Azonnali-társtulajdonos, a volt indexes Gerényi Gábor sem politikai nyomásra írta meg ezt a tervet, hanem megpróbálta eladni üzletemberként. Ebben semmi kivetnivalót nem lát, ahogy abban sem, hogy egy ilyen előkészítő anyagot nem fogad el az igazgatóság.

Lesz-e, milyen lesz az Index?

Nem ment el a hajó, bár nagyon sok „méltatlan támadást” kap Tevan Imre, a másik két igazgatósági tag és ő is, mintha „nagyon csúnyán beleköptek volna valakinek a levesébe” – fogalmazott. Abban hisz, hogy ellenszélben is fel tudják építeni az Indexet –de lehet, hogy pontosan nem lesz olyan, mint ezelőtt, mert „ezt a szellemiséget nem lehet száz százalékban követni”.

Hozzátette: már volt egy megszüntetési kísérlet, ezt „az őt egyik legjobban támadó 444-főszerkesztő” (Uj Péter - a szerk.) próbálta meg, akkor nem sikerült az egész szerkesztőséget elvinni, most viszont sikerült mindenkit felhergelni.

Az a bizonyos híváslista

Közölte: nem mondta, hogy nála van Dull Szabolcs telefonjának híváslistája. Hozzátette, neki se jó, hogy az Origón ez megjelent, nagyon sajnálja, hogy ebbe belefolyik a jobboldali sajtó és ők próbálják az ő narratíváját erősíteni.

Szerencsétlenül sült el az a blogbejegyzés, amelyben nagyon kemény állításokat fogalmazott meg a kirúgott főszerkesztőről, nem gondolta komolyan, hogy „rendőröknek szíjon kellene elvezetniük”, ezért elnézést kér, de nagyon feszült állapotban volt, „két napos sortűzben” – tette hozzá Bodolai László.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: Bődey János/Index.hu

Megbeszéljük...
2020. július 30., csütörtök 16:15
Műsorvezető: Bolgár György