„Klubrádió
Reggeli gyors

A távoktatás forradalmát a vírus sem hozza el

18/05/2020 13:28

| Szerző: Klubrádió

Az egyetemi hallgatók jó része érzékeli a távoktatás előnyeit, élvezi annak szabadságát. Az oktatók kevésbé, az intézmények, tehát az egyetemek pedig még tartózkodóbbak.

2020. május 18. Reggeli gyors - részlet 20.05.18. Polónyi István
05:16
00:00

Váratlan helyzetet hozott a járványveszély, ott is át kellett állni valamiféle távoktatásra, ahol eddig harangozni sem hallottak róla. Azonban nem mindenkit ért ez felkészületlenül. Mintegy harminc éve folyik a diskurzus arról, hogy mire való a távoktatás, mennyire hatékony és egyáltalán hol használható. A koronavírus megjelenése felpörgette a vitát.

Polónyi István oktatáskutató először a két végletet említette a Reggeli gyorsban. Az egyik szemlélet szerint az egész csak ámítás, csupán arra jó, hogy egy progresszív és egyben talán agresszív iparág betörjön az oktatásba. A másik szerint az egyetemek, mint hagyományos intézmények akár meg is szűnhetnének, túl drága a fenntartásuk, egyszerűen nincs már szükség ilyenekre.

Az már gyakorlati tapasztalat, hogy még a legnagyobb távoktatási projekteknek sem volt igazi sikerük, nem hoztak átütő eredményt még a Sanfordon, vagy a Yale-en sem. Sőt: 6-7 százalékos végzési mutatóik voltak. Vagyis egyelőre nem sikerült bizonyítani, hogy a távoktatás hatékonyabb lenne, mint a face to face képzés.

Polónyi István szerint a lehetőség oktatási szintenként különböző. A közoktatásban kevésbé használható, hisz mondjuk az általános iskolás korú gyerekek egy részének a megfelelő technikai hátteret sem tudja biztosítani a család, de ha ez meg is lenne, szükség volna szülői felügyeletre is. A tanárok legnagyobb gondja pedig a számonkérés megszokott, illetve hagyományos lehetőségének a hiánya. Itt hiányzik legjobban a személyes kontaktus. A felsőoktatás más, ezen a szinten már az oktatók is megszokták az új módszereket, például a távkonferenciákat. Igaz, hogy például a laborgyakorlatoknál fontos lenne a jelenlét általános vélemény szerint.

A számítástechnikai cégek azt tekintik a távoktatás egyik nagy, ha nem a legnagyobb előnyének, hogy hihetetlenül nagy információtömeget lehet átadni. Ez igaz, csakhogy az oktatás, tanulás folyamatában nagyon fontos a megértés. Na ez az, amihez szinte elkerülhetetlen a személyes kapcsolat.

Polónyi István szerint tehát bizonyos részeket, elemeket át lehet talán menteni a veszélyhelyzetből a napi rutinba is, de út tűnik, hogy a távoktatásnak egy ideig még nem lesz döntő szerepe.

Az interjút a fenti lejátszóra kattintva hallgathatja meg. Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt.

Reggeli gyors
2020.05.18. 06:00
Műsorvezető: Szénási Sándor